Október 1 – 7.
Hétfőn a szokásos
délutáni kezdés helyett, a napom 7.30-kor indult. Apuka túlórában dolgozott,
így nekem kellett vinni a kölyköket a buszhoz. A felkeléssel nem is volt
probléma, de Jillian megint úgy döntött, hogy megkeseríti a napomat. Nem volt
ez másképp szerdán sem. Miért ne pont
akkor, mikor a legjobban kellene sietnünk a zenés színház és a gimnasztika
miatt. Pénteken cseréltek: reggel
Emma nyomott le egy akkora vergődést 7.30-kor a ruha miatt, hogy 20perc
folyamatos ordítás és vergődés után ráordibáltam (de elég rendesen), hogy most
már aztán elég volt. Be is kussolt, aztán csak utána vettem észre, hogy az
összes ablak tárva-nyitva, tehát jószerével az egész utca hallotta a hangomat
hajnal 8-kor! Ooops :P Nagy nehezen aztán szállítottam a kölköket a buszoz,
utána taxiba pattantam, hogy felvegyem a kocsit az állomásról és irány
Westfield. Este pom-pom edzés, megint 8-ig tartott, fél 9-re értünk haza
(elvileg ekkor végeznék), és ugyanúgy nekem kellett fürdetni, anyuka megint nem
csinált semmit! Azt hittem felrobbanok. De nem érdekelt, amint kész lettem a
kölykökkel, szélsebesen nekiálltam én is készülődni, és 10-re már teljes harci
díszben vártam Justyna hívását, ő viszont csak 11körül jelentkezett. Nem
akartam sokáig kimaradni, mert szombat reggel fontos találkozóm volt a City-ben
:) Szóval Tom jött értünk és mentünk a Lily’s-be. Tök jól elvoltunk, mindenki
jól érezte magát, ismerkedtünk, italoztunk, én még egy telefonszámot is kaptam
valami Chris-től. Egész jól nézett ki, mondta, hogyha úgy érzem, hívjam fel,
elvinne vacsorázni… Később egy nem oly jóképű, de olasz gyerek jött oda
dumálni, és hát én majd megszakadtam rajta a röhögéstől. Csak úgy dőlt belőle a
hülyeség, ott nevettünk rajta. Aztán addig-addig, míg végül majdhogynem zárásig
voltunk. Ennyit a nem-akarok-sokáig-maradni dologról. Tom jött értünk, 3körül
értem haza hulla fáradtan.
Szombaton a
City-ben volt találkám, méghozzá az én drága barátnőmmel otthonról, aki eljött
a férjével házassági évfordulót ünnepelni, és akkor már a kellemest a
hasznossal alapon, engem is meglátogatni :) Már napok óta nem tudtam aludni
rendesen, annyira izgultam és vártam már őket. Mint mikor régen kirándulni
mentünk az osztállyal és teljesen mindegy volt, hogy milyen későn feküdtem le,
reggel már korán kidobott az ágy. Vagy mikor annyira izgulsz valami miatt, hogy
egyszerűen képtelen vagy elaludni, mert a gondolataid ezerfelé rohannak és
lehetetlen kikapcsolni. Szóval néhány órás alvás után nem is voltam annyira
mosott sz@r, mikor Edit hívott fél 9-kor, hogy mi a stájsz. Mivel direkt
kivettem a teljes hétvégémet, így nem kellett dolgoznom, és mivel már ébren
voltam, lassan el kezdtem készülődni. 11.30-kor anyuka kivitt az állomásra és
1órakor már a Penn Station-ön kanalaztam a finom leveskémet. Editék csak 4óra
körül érkeztek, de mivel én már készen voltam és nem akartam hallgatni a
kölyköket otthon, gondoltam inkább NYC-ben ütöm el azt a pár órát. Ebéd után
Starbucks, ott olvastam egy jó darabig, aztán elindultam a kijárat felé, hogy
ott várjam őket. Mint egy kisgyerek, aki a Télapót várja, úgy álltam ott a
mozgólépcső tetején :) Aztán végre megjelent két ismerős fejbúb és akkor már
megvolt az öröm-boldogság :) Kb. mint a filmekben, úgy ölelkőztünk össze
barátnőmmel, ott a Penn Station forgatagában. Alig hittem el, hogy végre itt
vannak, és majdnem olyan érzés volt őket várni, mintha csak a családom érkezett
volna. Hoztak nekem egy kis friss, hazai, európai levegőt, amire nem is tudtam,
hogy ennyire szükségem volt. Gyors kaja után a Times Square felé vettük az
irányt. Konkrét tervünk nem volt idő szűkében, úgyhogy gondoltuk csak elnézünk
néhány nevezetességhez itt a környéken. Így esett, hogy a Times Square után
elmentünk a Rockefeller Centerhez, a Radio City Hallhoz, sétáltunk az Ötödik
sugárúton, lovas kocsikáztunk a Central Parkban, aztán visszafelé megálltunk
egy kávéra a Rockefeller Plaza mellett és vissza a Penn Stationre.
Elmondhatatlanul jó érzés volt velük együtt sétálgatni New York utcáin, látni
ugyanazt az érzést a barátnőm arcán, ami az enyémre is kiült, mikor először
léptem ki a Penn Stationről. Ááá, hihetetlen :)
Vasárnap 11-re beszéltük meg a találkát a Penn Stationre,
utána megreggeliztünk a Dunkin Donutsban és uccu neki. Sok tervünk lett volna
erre a napra, de sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk és Editéknek időben
vissza kellett érniük a rokonokhoz, mivel a hét további részét máshol
töltötték, majd csak a következő hétvégére jöttek vissza NYC-be. Szóval először
az Empire State Building volt terítéken, de sajnos a ködös-esős idő miatt nem
volt olyan gyönyörű a kilátás, bár meg kell mondjam, szerintem a Top of The
Rock-ról sokkal jobb és szebb volt minden. És nem csak az időjárás miatt.
Mindegy,
így is élveztem/élveztük. Egy gyors kávé az Empire alatt, aztán kulturálódni
mentünk, méghozzá a Metropolitan múzeumba.
Barátnőmék itt célirányosan mentek
megnézni, ami a listájukon volt, és mivel nem tartott az egész fél óránál
tovább, a múzeum pedig egy óra múlva zárt, én nem akartam feleslegesen kiadni
25dolcsit (nekik ingyen volt a NYCitypass-szal), és eleve úgy terveztem, hogy
majd egy napot itt biztos eltöltök :) Szóval megvártam őket az előtérben, aztán
mivel nagyon elszaladt az idő, már nem mentünk el a Szabadságszoborhoz, hanem
csak vissza a Penn St.-re. Ott elbúcsúztunk a következő hétvégi viszontlátásig, aztán mindenki haza.
xoxo E
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése