The road so far... VI.

Szeptember 10-16. 

Úgy döntöttem, hogy nem untatok senkit tovább olyan részletesen a hétköznapokkal. Felvázolom a munkabeosztást, hogyan néz ki a napi rutin, aztán többet nem mélyülök bele, csak ha változás van. Nagyjából már úgyis láttátok mi a szitu.

Szóval 2.30-8.30-ig lenne a munkaidő. A valóságban persze eddig nem így volt :( Apuka reggel intézi a kölköket, utána, ha délután nekem kell a kocsi, akkor elfuvarozom őt az állomásra 11után. 2.30-tól kezdek, rendet rakok a házban, mosok, előkészítem a vacsit. 4-re megyek a buszmegállóba a kölkökért, otthon snack, házi (ha van), vacsi, aztán suli utáni program (pom-pom edzés: hétfő és péntek 6-7.30ig; zeneszínház és gimnasztika: szerda 4.30-5.30 és 5.30-7ig), fürdetés, hajmosás. Néha be kell ugranom reggel, ha apuka túlórázik, és akkor 7.30-9-ig meg 2.30-8.30-ig vagyok.

Na szóval :) A boldogságkosár megtelt ismét, mégpedig egy szuper jó hétvégével. A szombati napot magyar társaságban tölthettem végre, méghozzá nem is akármilyennel :) Na, de ne szaladjunk ennyire előre. Egy kis változás állt be a hetemben. Hétfőn 7.30-kor kellett kelnem, hogy lássam, hogy megy a reggeli rutin. Ugyanis kedden nekem kellett vinnem a kölyköket a buszhoz, mert apuka túlórázott a 9/11 terrortámadás tizenegyedik évfordulója miatt. A sok rendezvény, megemlékezés miatt kellettek a rendőrök. Nekünk pár napja már kint fityegett egy sárga emlékzászló… Kedden 7.29-kor ugrottam ki az ágyból hulla fáradtan. Sikerült a kölköket felébreszteni mindenféle vergődés nélkül, lement a rutin, szépen felraktam őket a buszra, majd visszafeküdtem aludni :) Belekukkantottam a 9/11-es emlékműsorokba, aztán 2-ig sikerült szunyálnom kisebb nagyobb szünetekkel, délután pedig a szokásos idegbaj a kölykökkel.

(forrás: Google)

A szerdai napok elég húzósak, mivel 3.30-ra kell mennem értük a suliba, onnan haza, szuper gyorsan átöltözni és megvacsizni, aztán legkésőbb 4.05-kor elhagyni a házat. Emma és Jack 4.30-5.30-ig zeneszínházban vannak, Jiji-t addig le kell foglalnom, majd utána mind a hárman 5.30-7-ig gimnasztikán vannak. Ezek szerencsére egy épületen belül. Délelőtt kitakarítottam a kocsit, mert már nem bírtam nézni, hogy milyen gusztustalan. A kormányt nem mertem rendesen megfogni, mert mintha ragasztóba nyúltam volna. Délután pedig zeneszínház és gimnasztika. Csütörtökön megint jöttek a takarító kisasszonyok, és megint nekem kellett őket kifizetni, mert megint elfelejtették őket. Mivel mindent megcsináltak, így csak 4-re mentem a buszhoz a kölykökért, délutánra pedig nem volt semmi elfoglaltság. Emma azért csinált egy kis műsort a nap végére. Pénteken 10perc késéssel értünk a pom-pom helyre, mivel hiába könyörögtem nekik, hogy gyorsan öltözzenek és csinálják, amit mondok, mert el fogunk késni, süket fülekre találtam. Plusz Jack-re pont induláskor jött rá a kaksizhatnék… azt hittem a guta megüt! 7.30 helyett 8-kor lett vége az edzésnek. Már akkor tudtam, hogy nem fogok időben végezni. Legalább fél óra az út haza, meg még  a kocsit is le kellett rakni. 8.45-kor léptünk be a házba és anyuka szemrebbenés nélkül válaszolt igennel, mikor megkérdeztem, hogy kell-e fürdés, hajmosás. Jóval 9.30 után járt már a mutató mire végeztem, és anyuka végig a tv-t bámulta pizsamában. Semmit nem segített! Ez a legidegesítőbb, hogy esze ágában sincs segíteni, hagyja, hogy mindent én csináljak. Pedig ha összedolgoznánk, hogy pl. én fürdetek, ő pedig befejezi őket, akkor sokkal egyszerűbb lenne az egész és hamarabb is lehetne nyugtunk. De hát ha a lustaság fájna…

Korábban már beszéltük Vivivel - Philadelphiában au pair (mire ezt olvassátok már otthon szívja a friss európai levegőt) :( -, hogy nagyon szívesen találkoznék vele, mielőtt lejár az éve, és ő volt olyan kedves, hogy szólt, mikor jön még utoljára NYC-be és ő is szívesen találkozna velem. Nagyon örültem neki, meg annak is, hogy végre találkozhatok más magyar au pairekkel, mert azért mégis csak hiányzik, hogy néha beszéljek a saját nyelvemen és olyannal, aki pontosan tudja, érti mi a szitu, mit jelent au pairnek lenni. Szóval Vivinek és a barátainak már megvolt a kész program, úgyhogy nagyon örültem, hogy besuvasztottak engem is :)

Szombat reggel keltem időben, összekészültem, hajat vasaltam és egyebek, majd elsétáltam a közeli (kb. 15perc gyalog) bagel store-ba egy kis útravalóért. (A bagel egy irtó finom pékáru, aminek lyukas a közepe és többféle változatban kapható, eszik pl. szendvicsként, krémsajttal, pirítósként, én személy szerint még simán magában is imádom) Majd taxit hívtam, ami kivitt az állomásra, ugyanis anyuka nem ajánlkozott készségesen, hogy majd ő elvisz, így nem volt mit tenni… A 9.33-as vonatot néztem ki, ami 10.44-re ért volna be, ha nem késik 15percet. Így, útközben már írtam a csajoknak, hogy bizony 11 előtt nem érek be, így a Times Square-en volt a találka. Közeledtünk a Penn Station-höz, és már a távolból kukucskált az Empire State Building meg a Chrysler Building. Hát alig hittem el, csak így hirtelen a semmiből meglátni… wow, a szemem nem tudtam levenni róla és az arcomról le nem fagyott a mosoly:) Aztán szépen bezötyögtünk, majd mindenki kifelé. Igen, itt akadtak kisebb problémáim, ugyanis legutóbb mikor véletlenül itt jártam, akkor nem voltam egyedül és csak mentem Jess után. Próbáltam figyelni, hogy mi merre, de totál máshova érkezett most a vonat és kb. fingom nem volt hol vagyok és, hogyan jutok ki az állomásról. Tettem egy pár kört, vettem egy térképet, majd próba cseresznye, a 7th ave és a 34th felé próbáltam kijutni, ami bejött. Felismertem magam egyből és mivel emlékeztem, hogy végig egyenesen mentünk legutóbb, így nem volt gond. Persze azért csekkoltam a térképen is, hogy minden oké-e. Megtaláltam a Times Square-t, és írtam egyből a csajoknak, hogy hol állok, merre menjek, de addigra pont észrevettük egymást: Katica és másik Vivi (ő a Dunkin Donuts-ban dolgozik, de mire ezt olvassátok, már ő is otthon van :(  ) már ott vártak rám. Milyen mókás az élet: most találkoztunk először, senki sem ismert senkit, és együtt vártunk arra az emberre, aki mind hármunkat ismer. Vagyis engem még csak email alapján, de akkor is. Míg vártunk Vivire, beültünk a Mekibe, kaja után meg elindultunk a Herald Square-re, mert végül vele ott taliztunk.

Aztán megkerestük az aluljáróban a ’path’ nevű tömegközlekedési eszközt, amivel elmentünk Hoboken, NJ-be. Nekem ez még mind új, az itteni metró használat és egyebek. Próbáltam figyelni, hogy is működik itt a dolog, és bizony megállapítottam, hogy még mindig London vezet nálam. Ott a legegyszerűbb a tömegközlekedés, minden szépen ki van írva, eltévedni is nagyon nehéz, annyira minden az ember szájába van rágva és érthetően jelezve. De majd ezt is megtanulom, megszokom, végül is lesz rá 1évem :) Be nem állt a szánk egész nap, és épp panaszkodtam a csajoknak, míg vártunk Vivire, hogy nem igaz, hogy nem találok itt egy normális táskát, erre leült mellém egy csoki fickó két akkora batyuval, hogy csak na, és mi volt bennük? Na mi? Táskák! De már a legelső, amelyik kikandikált nagyon megtetszett. El is kezdett nekem dumálni a fickó, aminek a zaj miatt a felét sem hallottam, de nagyon próbált bevezetni a marketing tudomány rejtelmeibe :) Tökre Róma jutott eszembe, hogy ott aztán nem lettem volna gondban táskaügyileg :) De gondoltam, azért csak nem állok le ott azon a vonatféleségen táskával üzletelni, miközben minden szempár rám szegeződött volna..

Hoboken már New Jersey államhoz tartozik, és Vivi már régen meg akarta nézni a helyet és hát itt volt rá az alkalom. Én pedig mivel vele és a csajokkal akartam mindenképpen találkozni, így tök mindegy volt hova megyünk :) De jaj, te jó ég, hogy micsoda helyre vitt minket ez a lány… valami eszméletlenül gyönyörű rálátás nyílt Manhattan-re. A szavunk elakadt, csak úgy kattogtattuk a gépeket és egyszerűen nem tudtunk betelni azzal a látvánnyal, ami elénk tárult.

Hál’ Istennek, az idő is nagyon kedvezett nekünk. Csak sétáltunk végig a vízparton, beszélgettünk, fényképeztünk… Az a városrész tökre európainak hatott számomra, Vivi többször vélte felfedezni a Budai hegyeket meg a Badacsonyt, Balatoni városkákat, jókat nevettünk is ezen :) de tényleg nem úgy tűnt, hogy ez itt Amerika. Főleg mikor közeledtünk a helyhez, ahova készültünk, teljesen ipari telep/gyártelep fílingje volt a környéknek. Végül megtaláltuk a kis beergarten-t (sörkert), ami miatt Hoboken-be mentünk.

 Az Oktoberfest miatt az amcsik is nekikészültek és mindenfelé német fesztiválokat tartottak. Mi is egy ilyenbe - igaz elég picikébe, de mégis pont úgy volt szuper – csöppentünk. Ment a kerti vigadalom, folyt a sör, volt étek, minden, ami egy fesztiválhoz/mini Oktoberfest-hez kell. Én személy szerint nem vagyok oda a sörért, de ha valamilyen ízesített változata van, akkor az jobban lecsúszik. Mindenki stílusosan sört ivott, gondoltam én sem kacagtatom ki magam, hogy kólát vagy vizet kérek, így kértem ugyanazt, amit a többiek.

És nem volt csalódás, mert tényleg finom volt, bár annyira én nem éreztem rajta az ízesítést. Jaj, de megittam volna egy pohár Strongbow-t :) Vizslattuk az étel-itallapot, és képzeljétek, volt gulyásleves és csirkepaprikás is. Legszívesebben bevertem volna mind a kettőből egy jókora adagot, de annyira nem voltam éhes és hát sajnos épp olcsónak sem volt mondható egyik sem. De végül a választás mindenkinek erre a finomságra esett 

Utána szépen útnak eredtünk vissza a City-be, de valahogy a visszafelé úton sem sikerült kihagyni a fotózkodást és ismét rácsodálkoztunk arra a gyönyörűségre, ami a szemünk elé tárult.

Katica, egyik Vivi, másik Vivi, én

Egyfolytában csacsogtunk, sztoriztunk, kaptam egy csomó jó tanácsot is, majd szépen elértünk a ’path’-hez, amivel visszamentünk a Herald Square-re. Ott elváltak útjaink, mivel a csajok mentek tovább a szállásukra én pedig vissza a Penn Station-re. Elbúcsúzkodtunk, a két Vivivel úgy tűnt, hogy most találkoztam először és utoljára, Katicával pedig megbeszéltük, hogy következő szombaton megint jövünk, megnézünk ezt azt… Elővettem a térképet, de halvány sejtelmem azért volt, hogy merre is kell mennem, aztán megindultam. Már akkor sötétedett rendesen, és igaz egyszer túlmentem az állomás utcáján, de hamar észrevettem, visszafordultam és utána már nem volt gond. Megvettem a jegyet a 7.33-as vonatra, még volt egy kis időm addig, úgyhogy nyugisan megkerestem honnan is indul és már száguldottam Babylon felé. 10körül értem haza.

El sem tudom mondani, mennyire jó érzés volt a lányokkal tölteni a napot. Nem csak azért mert magyarokkal lehettem, hanem mert iszonyat-szuper-jófejek mind a hárman. Csak azt sajnálom nagyon, hogy nem találkoztunk korábban, és már nincs időnk több közös programra, utazásra, nyaralásra. Nagyon örülök, hogy felvettem Vivivel a kapcsolatot, hogy személyesen is megismertem, hogy rajta keresztül megismertem a másik Vivit és Katicát! Köszönöm lányok, egy élmény volt!!!

Vasárnap. A változatosság kedvéért a napot ismét NYC-ben töltöttem, de ezúttal német társaságban. Ami ugyan nagyon szórakoztató volt és jól érzetem magam, de meg sem közelíti, mikor magyar társaságban van az ember. Amikor nem kell gondolkodnod, hogyan is fordíts le egy poént angolra, mert valószínűleg nem ugyanúgy hat a csattanó, amikor fél szavakból is érti az ember a másikat és pontosan tudja, átérzi a mondandódat, még ha nem is tudod magad rendesen kifejezni…

Szóval a 9.33-as vonattal mentünk ismét. Én még 9óra előtt kérdeztem anyukát, hogy mennek-e el, mert hallottam, hogy mondta a lányoknak, hogy készüljenek, és megkérdeztem, hogy mikor indulnak, mert ha esetleg nem gond neki, akkor engem kidobhatna az állomáson. Azt mondta, hogy 9.30-kor akart indulni, de persze nem gond. Szépen megköszöntem, gyorsan összeraktam még a motyómat és had ne mondjam, hogy még 9.15-kor a lányok pizsamában rohangáltak. Még ez után öltöztek fel, mostak fogat és ültek a kocsiba. Rákérdeztem, hogy odaérünk-e, mert akkor inkább hívok taxit. Mondta, hogy persze, persze, odaérünk. Hát 9.23 után léptünk ki az ajtón, és már láttam lelki szemeim előtt, hogy én bizony azt a vonatot szépen lekésem. 9.30-ra fékelt be anyuka az állomáson, és nekem még jegyet kellett vennem. Épphogy sikerült nem lekésni, megláttam Jess-t a peronon és a vonat már érkezett. Gyorsan előadtam a reggeli műsort és közben már a vonaton voltunk, sétáltunk az utolsó kocsiba, ahol Yasi várt ránk. Jess (német) ugyanúgy Lindenhurst-ben lakik, mint én, csak a másik felén, Yasi (német) pedig Babylon-ban. Yasi már a vonaton volt és kikukucskált, hogy tudjuk, hova menjünk. Egész úton beszélgettünk, majd szépen lassan beértünk a Penn Station-re, ahol először is beültünk enni. Jess kedvence a hely, és mostantól az enyém is, nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki a Penn Station-ön jár és imádja a levest. Au bon pain a neve a helynek. Egyszerűen isteni finom leveseik vannak, meg péksütik, szendvicsek. Mind a hárman levest ettünk, én valami kukoricás-sajtos-krémlevest, és csak úgy nyeltem, mint kacsa a nokedlit :)

 
Itt elfogyasztottuk szépen az isteni ebédet és még vártunk kicsit egy másik német lányra. Julia, Jess barátnője, együtt voltak Miami-ban nyaralni, és ő tudta, hogy hova is megyünk pontosan. Nagyon trendi a csaj és nagyon csinos, és hát a gyönyörű hosszú haját meg egyenesen irigyeltem :) Kifelé vettük az irányt, majd ismét a Times Square-en kezdtünk. Itt lőttünk pár fotót, bementünk a Disney Store-ba meg a Forever 21-ba.

Jess vett ajándékot a Disney boltban a host gyerekeinek, a másik helyen pedig nézeldőtünk és én már gondolatban ott hagytam egy kisebb vagyont. De a lényeg, hogy láttam egy jó kis táskát, ami nem oly olcsó, de egyfolytában azon járt az eszem, és megtaláltam a tökéletes mását annak a cipőnek, amit még a Primark-ban vettem 1-2 éve, és imádtam, rongyosra hordtam. Gyanús, hogy ez a két darab hamarosan új otthonra lel nálam :) Yasi ugyanúgy nem látott még semmit a városból és nevezetességekből, mint én, úgyhogy mi csak ámultunk bámultunk, és jó turista módjára nem féltünk használni a fotoapparátot :)
Először elmentünk kajálni, majd valami bolhapiacra, ahol mindenféle régiséget árultak.

az ebéd

Volt ott kérem ékszertől kezdve, ruhán keresztül, képekig minden. Nekem nagyon bejön ez a piac hangulat, Camdent is imádtam Londonban :) Na, itt szépen eltöltöttük az időt, nézelődtünk, ki-ki vásárolt (én kivételesen nem), aztán elindultunk Brooklynba, pontosabban Williamsburg-ba. Itt is valami vásárra igyekeztünk Jess és Julia miatt főleg, ugyanis itt régi könyveket árultak potom pénzért. Én is szeretem a könyveket, tudom értékelni a régi darabokat, de azok ketten, jóóó Istenem, minden egyes standnál eltöltöttek legalább 20percet!, és rengeteg volt belőlük :) Addig végül is jól elbeszélgettünk Yasi-val. Ő nem volt olyan türelmes, mint én. De igaz, hogy az idő nagy részében mi csak vártunk rájuk egy helyben. Nagy nehezen vége lett a vásárnak, és még volt tervben egy-két dolog, de már idő hiányában nem tudtuk megvalósítani.

Julia, én, Yasi

Egy kis frozen yoghurt sosem maradhat ki :P

Yasi a Central Parkba szeretett volna menni korábban, de az Julia-nak nem tetszett, mivel ő meg Brooklynba akart. Tisztára úgy viselkedett, mint valami óvodás. Csak nem értem, hogy miért akadt ki a csaj, ha egyszer mindenki azt mondta, hogy neki mindegy, Yasi meg rávágta, hogy akkor menjünk a Central parkba. Nekem tényleg mindegy volt, hogy hova megyünk, mivel bármit és mindent látni akartam :) Végül ugye nem jutott idő a parkra, úgyhogy elmentünk a Union Square-re és onnan sétáltunk vissza a Penn Station-re.

Flatiron Building

Flatiron Building

Empire State Building

Empire State Building

Útközben végig csak ámultam-bámultam, és egész úton nem tudtam levenni a szemem az Empire State Building-ről. Szegény Yasi-nak 9-10körül otthon kellett lennie, de Julia meg Jess nem nagyon volt rajta az ügyön. A 8.10-es vonatra épphogy felszálltunk, de benéztük, mert az pont nem állt meg Lindenhurst-ben. Így végig mentünk Babylon-ig, aztán onnan vissza a következővel egy megállót. Ott taxiba pattantunk és 11-re értem haza.

Elmondhatatlanul szuper hétvégém volt! Imádtam, és egy percre nem jutott eszembe, hogy én itt au pair vagyok. Végéig úgy éreztem, hogy álmaim városában nyaralok barátokkal. Egy ilyen hétvége után mindig nagyon nehéz visszatérni a valóságba. De az ilyen napokért, az ilyen társaságért megéri!

xoxo E

The road so far... V.

Szeptember 03 – 09.

Ez a hétfő is elindult, 10-kor kezdtem. Anyuka lelépett Emmával én meg maradtam a másik kettővel. Egész jól elvoltak, játszottak, anyuka dél után nem sokkal vissza is jött, majd gyors ebéd, aztán elmentünk megnézni először a kölykök suliját, majd az új pom-pom helyet, ahova minden pénteken járni fognak a lányok. A suli közel van, egyszerű, de a másik hely kb. fél óra kocsikázás és a városon belül kell kanyarognom jobbra-balra. Próbáltam memorizálni az utat meg figyelni, de egyszerűen lehetetlenség koncentrálni, mikor három ördög ordít, visít és rugdossa az ülést. Plusz odafelé az autópályán mentünk, hazafelé meg már össze-vissza a városon belül. Otthon nekiálltam a vacsinak (marha stir fry+rizs+saláta). Nem sokkal később megint rájuk jött az 5perc, annyi különbséggel, hogy náluk ez sajnos nem 5percig tart :S Time out (sarokba állítás), kiabálás, sírás következett, majd anyuka angolosan távozott egy sétára, én pedig kezdhettem a fürdetést ismét egyedül. Jack viselkedett úgy ahogy, a lányok… én komolyan mondom azt hittem, hogy a lányokkal sokkal egyszerűbb lesz majd, de meg kell mondjam visszasírom a „fiaimat”. Nagy nehezen elrendeztem őket, anyukával átvettük a heti programot, aztán kicsit kiszellőztettem a fejem, beraktam egy filmet és csucsu.

Kedden végre valahára megkezdődött az iskola! Jaj, te jó Isten, hogy én mennyire vártam ezt a napot! Reggel 7.30-kor nekem is kelnem kellett, hogy lássam a reggeli „rutint”, mert majd néha nekem is kell őket vinnem, ha apuka túlórában dolgozik, és hogy elmenjek én is velük a buszhoz, megismerjen a sofőr, mert én fogom majd őket felvenni délutánonként. A buszmegálló az utca végén van, pár perc séta. 9körül be is gurult szépen a kis sárga busz már félig megrakva pulyával (szabolcsban a gyerek), a mieink is szépen felszálltak, bemutatkoztam a sofőrnek, hogy majd én fogom őket felvenni, aztán haza.

:)

Peti áll a ház előtt...

Mára terveztem berakni a pénzt a bankba meg levásárolni 2 utalványt, de apuka valahogy elfelejtett szólni, hogy ma nem dolgozik és bizony a kocsira ne számítsak, mert megy el vele. Így ugrott az egész aznapra tervezett dolog, úgyhogy csak neteztem, filmet néztem, lustultam. 2.30-kor nekikezdtem a porszívózásnak, rendet raktam, vacsit előkészítettem és 3.45-kor elindultam a buszmegállóba. Apuka mondta, hogy 4körül várható a busz, de menjek korábban eleinte, míg be nem áll a menetrend. Nahát én vártam, vártam és vártam, de sehol semmi. Egy busz elhajtott előttem, de nem ők voltak, majd egy anyuka szólt, hogy a lánya üzent, hogy még csak most szálltak fel a buszra. Ekkor már 4.15 volt. Erre pár perc múlva befutott apuka, hogy mi van, még mindig nem jöttek? Mondom ja, aztán hazaküldött, hogy csináljam a vacsit, majd ő várja őket. Végül 4óra helyett majdnem 5-re értek haza, és hát nem mondanám, hogy valami nagy lelkesedéssel lettek volna. Nem igazán újságolták, hogy hogyan telt az első nap az iskolában, de helyette hozták a szokásos formájukat és mind megőrült. Apuka persze elkezdett kiabálni, de nem igazán hatotta meg őket, így elugrott a boltba. Pont a legjobb pillanatban ért haza, ugyanis így hallotta, mikor belépett az ajtón, hogy Emma azt mondja nekem, hogy én nem mondhatom meg neki, hogy mit csináljon, mert ez nem az én házam. Ezt azért, mert rászóltam, hogy ne pakolja ki és hajigálja a dvd-ket, mert az nem játék. Apjok leszúrta ezért rendesen és egész este rám se mert nézni a kiscsaj. Aztán mondta, hogy a jégkrémből a lányok nem kapnak, mert rosszak voltak, de ha bocsánatot kérnek, akkor nem gond. Így is volt. Jilllian abban a szúrásban kibökött egy sorry-t, ami egyébként semmit nem ért, Emma meg nem válaszolt senkinek, bocsánatot sem kért, de mégis kapott a jégkrémből. Ez aztán a nevelés, kérem! Azt hittem a fejem a falba verem. Még ő volt megsértődve és ezért nem szólt hozzánk. Összetakarítottam utánuk, majd megjött anyuka is. Mondta, hogy nem kell fürdés, így gyorsan rájuk húztam a pizsamát. Emma viszont még mindig meg volt sértődve, rám se nézett, oda se jött. Így foglalkoztam a másik kettővel. Bementünk a szobájukba és játszottam velük kicsit, társasoztunk meg nevetgéltünk, Emma meg csak ki-be rohangált a szobából, hogy ő is akar játszani. De ezeket csak az anyjának mondta sírva. Sírva rohangált, csapdosta az ajtót, vinnyogott, vergődött. Hozzám egy szót se szólt, csak ránk nézett, aztán elrohant az anyjához, megint vissza, megint az anyjához. Már simán nyakon öntöttem volna egy vödör vízzel, de komolyan. Mit képzel magáról a kis taknyos??!! Vergődik nekem, visszabeszél meg sérteget, utána meg még ő van megsértődve??!! Végül nagy nehezen anyuka ráadta a pizsamát és odajött hozzánk, de fúú, legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra. Általában lepereg rólam amiket mondanak, de pont tőle nem vártam volna ezt.. na mindegy. Kb. 7-től 8.30-ig társasoztam velük, azt hittem helyben öngyi leszek! Apuka meg anyuka kérem szépen ott heverésztek, pihengéltek a kanapén! Csodák csodájára, azért 8.30-kor odajött anyuka és szólt nekik, hogy menjenek, igyanak tejet, fogmosás és alvás, én pedig fogtam magam és végeztem. Zuhany, hajmosás, film, csucsu.

Még este megkérdeztem apukát, hogy szerdán reggel is keljek-e fel és menjek-e velük megint, de mondta, hogy nem kell, így 9-9.30-ig aludtam. Skype, reggeli, kávé, aztán 11.15-kor elvittem apukát az állomásra, utána megkaptam a kocsit. Elmentem szépen Westfieldbe, mert táskát akartam venni a hétvégére, de nem találtam sehol, így csak gyorsan átfutottam a kínálatot :) Mire végeztem, olyan szakadó eső volt, mintha tényleg dézsából öntenék, nem is tudtam még a kocsihoz sem eljutni. Csak álltam az ajtóban, eszegettem az Auntie Annie-ben vásárolt isteni sós és fahéjas mini pereceket, aztán mikor kicsit alábbhagyott, uzsgyi a kocsihoz, utána bank és haza, mert 2.30-tól meló. Gyorsan összepakoltam a házat, elrendeztem a lányok pizsamás fiókját és 3.45-kor indulás a buszhoz. Megint késtek, de most csak kb. 20percet. Otthon egy kis snack, aztán elkészítettem a vacsit (hot dog, sült krumpli, saláta). Úgy ahogy ettek belőle, aztán menni akartunk biciklizni, de pont megjött anyuka és a kocsit vissza kellett vinnünk az állomásra. Plusz megkértem, hogyha lehet, akkor menjünk már el megint az új pom-pom helyre, mert jó lenne legalább még egyszer látni az útvonalat, főleg hogy 2féle módon mentünk először. Mondta, hogy persze nem gond, és egy útvonalon mentünk, ahogy szerinte a legkönnyebb lesz majd, én pedig jegyzeteltem a biztonság kedvéért. Memorizáltam, megjegyeztem, nem nehéz. Na visszafelé nem tudom mi történt megint, de mint akit megszálltak.. Jillian üvöltött, mint a sakál. Én nem is értem anyuka, hogy tud így vezetni, csoda, hogy még nem mentünk neki valaminek. Egyszerűen lehetetlenség koncentrálni, én már rég kiraktam volna őket az út szélére! Haha, nem nem, csak viccelek, de az viszont komoly dolog, hogy így nem lehet odafigyelni a vezetésre. Kis idő után Emma is rákezdett én meg azt hittem, hogy menten agyvérzést kapok :S Otthon fürdés, hajmosás nekik, aztán végeztem.

Mivel apuka rendezi a kölköket reggel, így csütörtökön nyugisan aludtam 11-ig. Vagyis aludtam volna, ha a „kertészek” (azért idézőjelben, mert olyan gyatra munkát végeznek, hogy én nem nevezném őket annak) már nem reggel 8óta zúgtak volna a fűkaszával a fülembe az ablakom alatt :@ Apuka elment munkába, én meg nyugisan összekapartam magam. 2.30-tól meló: megint rendrakás, előkészítettem nekik a snack-et és 3.45-re megint a megállóban voltam. Megint késtek, de már csak 15percet. Lesz ez jobb is ;) Utálok ott állni és várni, főleg hogy akkor pont favágók csinálták a dolgukat az út túloldalán és egyfolytában vizslattak, hogy mit állok ott a sarkon, mint fax a lakodalomban. Végre megjött a busz és elindultunk haza, közben Emma benyögte, hogy elhagyta a buszos kártyáját. Szuper mondom, akkor menjünk haza. Egy kis snack, egy kis vergődés, egy kis bünti.. csak a szokásos, aztán vacsi (tészta), amire anyuka is befutott. (Ő nem evett, mert hogy fogyózik. Az viszont nem baj, hogy rakjam el neki a maradékot, és másnap elviszi ebédre.. no komment!) Utána elmentünk biciklizni, de már tökre utálom, mert Emma olyan lassú, hogy komolyan mondom agybajt kapok tőle. A másik kettő is, mert ugye azok meg nem húzhatnak el csak úgy, szem előtt kell lenniük, és mindig várnunk kell Emmára. Az egyik ház locsolójánál ismét megfürödtek, anyuka meg csak röhögött rajtuk. Hát nekem valahogy nem volt olyan vicces, ugyanis rám várt a feladat, hogy majd letakarítsam őket. Egész úton ment a vergődés, a kiabálás, alig vártam, hogy hazaérjünk. Otthon csináltam gyümölcssalátát Jack-nek meg Jiji-nek. Emma épp nagy vergődésben volt, de anyuka jutalomként elvitte magával a Starbucks-ba. Én kivittem a másik kettőt az elő udvarra, játszottak a szomszéd kislánnyal, majd mikor anyuka meg Emma hazaért, a kiscsaj megint kiverte a hisztit. Akkor pont azért, mert ő nem tudott már játszani a szomszéddal, mert az bement, mire ő hazaért az anyjával. Na kérem, ez a vergődés egész pontosan este 7órától 9.15-ig tartott!! De úgy megállás nélkül. A másik kettő már ágyban volt nézte a tv-t, meg olvastam nekik mesét is, és Emma persze ezért is ki volt borulva, hogy ő nem hallotta a mesét. Mondtam neki, hogy ja, hát máskor nem kéne vergődni egész este, és akkor nem maradna le a meséről. Nem vagyok híve a verésnek, de ennek a gyereknek akkor éppen elkelt volna egy-két csatt a popsin. Nevetséges volt már ahogy erőltette a sírást, meg úgy az egész. A nyakamat rá, hogy a végén már fingja nem volt miért is kezdett el vergődni.. Én meg legszívesebben rohantam volna széllel versenyt, annyira elegem volt már belőle. Egy dolog viszont feldobta és feledtette velem az egészet. Mégpedig a Jess-szel való sms-ezgetés a hétvégi buliról, konkrétan a Hotel Empire tetőteraszán :)

Péntek reggel már 8-fél 9-kor fent voltam, mert a szokásos kiabálást megspékelték az ajtóm nyitogatásával is. Próbáltam nem figyelni rájuk, de nem igazán ment. Később elvittem apukát az állomásra, majd továbbgurultam egy közeli plázaszerűségbe, de ki voltam/vagyok akadva, hogy itt nem lehet kapni egy normális táskát! Mind csúnya, ódivatú, ami árban jó lenne. Persze találni, azért ami fűlik a fogamhoz, de az 100$-nál kezdődik :) Minden létező boltot ott körbejártam, még az Old Navy-be is benéztem, ahol az eladó fickó tök aranyos volt, egyből ráharapott az akcentusomra. El jópofiskodott ott nekem, aztán mondta, hogy legközelebb majd őt keressem és ad kedvezményt ;) Szóval egészen 2óráig táska után kajtattam a szombati bulihoz, mert nem tudtam, csak 1db-ot magammal hozni otthonról a súlyhatár miatt és hát meg sem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz találni egyet… 2.30-tól meló, összepakoltam a rumlit, előkészítettem a vacsit (taco) és sietni kellett mindennel, mert 5.30-tól 7-ig pom-pom edzés volt, méghozzá az új helyen. Most már egyedül kellett mennem, GPS nélkül, de minden rendben volt, egyből odataláltam. Vittem a jegyzetet is, de végül nem szorultam rá :) A lányok bementek a terembe az edzővel, mi meg Jack-kel leültünk a váróban. Én olvastam, ő meg a LeapFrog-ján ügyködött, és később anyuka is befutott, a fiú meg megőrült. Anyuka mondta 7-kor, hogy majd ő viszi a lányokat, én menjek előre Jack-kel és az állomáson találkozunk, mert ugye le kellett rakni a kocsit apukának. Onnan haza, fürdés, hajmosás a lányoknak. Lefekvés előtt megkérdeztem anyukát, hogy hogy dolgozok másnap. Válasz: 9-től 5-ig. Mondom mi vaaaan?? Egyszerűen sokkot kaptam, bólintottam és bementem a szobámba. A sírás kerülgetett, hogy bizony nem ez volt megbeszélve az elején. Nekem azt mondta skype-on, hogy NÉHA kellek szombaton is és csak PÁR órára. Na már most én akárhogy számolom a reggel 9-től délután 5-ig, az nekem valahogy nem pár óra hossza!!

Szombat reggel 9-re talpon voltam, anyuka elhúzott yogára, apuka meg még nem ért haza munkából. A kölykök egész végig az idegeimen táncoltak, aztán fogtam magam és bevonultam a szobámba egy gyors skype beszélgetésre Londonnal :) A legutolsó host családommal beszéltem egy kicsit, ugyanis Noah-nak volt a szülinapja. A hatodik. Nagyon jó volt látni őket, nagyon aranyosak voltak. Joe megjegyezte, hogy már amerikai akcentusom van, és nem tetszik neki :P Ben is mondott pár újságot és Karen is beköszönt. Jól esett látni őket, beszélni velük, és szerintem ők is örültek. Ebéd után elmentünk biciklizni, de nem tudtunk sokáig maradni, mert nagyon feltámadt a szél, úgyhogy mentünk hazafelé. Később derült ki, hogy állítólag délelőtt Queens környékén meg Brooklynban tornádó volt, és hogy vihar közeleg. Addig addig, míg végül 5óra helyett 6-kor végeztem és még velük is vacsiztam, de legszívesebben ordítani tudtam volna, hogy nem igaz, hogy ennyire ne vegyék észre, hogy mennyit dolgozok és jól esne egy kis egyedüllét vagy csak simán pihenni kicsit… Utána mentek az sms-ek, a hívások, hogy mi legyen az estével így, hogy vihar közeleg és pont Manhattanben lesz a legerősebb. Végül úgy döntöttünk, hogy nem megyünk az Empire-be ( pedig pont a Fashion Night Out volt!), nehogy végül ne jussunk haza vagy valami. De mivel mindenkire ráfért egy ital, nem maradtunk otthon, hanem elmentünk Bay Shore-ba, ami elég közel van. 8.15-kor találkoztam Justyna-val előttük, onnan az állomásra mentünk, ahol már Jess várt ránk és vonattal elzötyögtünk pár megállót. Mikor leszálltunk az idő nem volt valami fényes, a vihar szele oda is elért, méghozzá szakadó eső formájában. Álltunk és vártunk egy darabig, majd mikor elállt az eső elindultunk. Először valami ír bárba tévedtünk be, és kezdtünk valami iszonyat finom nedűvel. Olyan íze volt, mint az almás pitének! Mint amikor megvágod a pitét és később az alma egy kis levet enged. Olyasmi módon volt tárolva, mint az ágyas pálinka, csak épp ez vodka volt almával. Egyszerűen itatja magát! Ezt a pultos fiú, Brady, ajánlotta és nem csalódtunk. Az lett a vége, hogy összehaverkodtunk a tulajjal meg a pultossal és azután már ingyen ittuk a finom almás-pite-vodka-akármi-is-volt-a-neve italt és becsúszott egy tequila is :) Később átmentünk arra a helyre, ahova eredetileg készültünk. Nekem annyira nem jött be, elég érdekes volt a népesség-összetétel, hogy finoman fogalmazzak. De összeismerkedtünk egy fickóval meg annak két haverjával, akikkel eldumáltunk és meghívtak egy-egy italra. Végül Jess talált egy egészen jóképű karamell fiúcskát, akivel egész jól elduruzsoltak, de végül nem volt több idejük, mert megjött értünk Tom. Egyem a húsát, eljött értünk Bay Shore-ba, pedig elég messze voltak onnan a haverjaival. 2-re már itthon is voltam.

Vasárnap reggel nem tudtam sokáig aludni a család hangoskodása miatt, de próbáltam visszaaltatni magam és végül 11körül kászálódtam ki az ágyból. Írtam sms-t Justyna-nak, hogy mi lesz akkor az akváriummal, mert úgy volt, hogy oda megyünk. Közben Jess is írt, hogy mizu, ő is próbálta elérni Justyna-t, de még nem reagált. Így azt beszéltük, hogy mivel szuper jó idő van, mi lenne, ha inkább a beach-re mennénk. Már majdnem lezsíroztuk, hogy itt a kocsi, apuka mondta, hogy vihetem nyugodtan és, hogy akkor én megyek kocsival és felveszem őt is meg Yasi-t is, erre írt Justyna. Vázoltam neki a helyzetet, majd kisebb-nagyobb fennakadások után végül is külön mentünk a Robert Moses Beach-re. Ránk fért egy kis lazulás meg a beach :) A 2-es field-en taliztunk, Tom meg Justyna fürödtek, mi csak napoztunk meg lábat mostunk az óceánban. Akkora hullámok voltak a korábbi tornádó meg a vihar miatt, hogy én nem igazán mertem bevállalni a csobbanást. Én csak gyönyörködtem bennük és csodáltam. Hihetetlen a természet. Egész nap el tudtam volna nézni és hallgatni az óceánt. Justyna-ék leléptek 5körül, mi még maradtunk, még jó idő volt. Amint ők leléptek, odajött hozzánk két pasi meg egy kicsi haverkodni. Először viccesek voltak, az idősebbik pasinak volt a fia a kicsi. Megkérdezték, hogy közelebb hozhatják-e a motyójukat. Erre Jess meg én nem mondtunk semmit, Yasi viszont úgy tűnt nem bánja. Azt mondta, legalább gyakoroljuk az angolt. Nem sokáig maradtunk, 6körül léptünk mi is, mert igaz, hogy sütött a nap, de estére már gyorsan lehűl a levegő és a víz mellett még hűvösebb van. Hazafelé még megálltunk Babylon-ban fagyizni. Mennyei volt! Annyira, hogy még képet is elfelejtettem csinálni róla :) Utána hazavittem Yasi-t, majd Jess-t és 7körül értem haza. Apukával gyorsan megbeszéltük nagyjából a következő hetet, aztán zuhany, csucsu.

xoxo E