The road so far... III.

Augusztus 20 – 26.

Hétfőn a kölykök már korán reggel ordítoztak. Én próbáltam visszaaludni, de 9után valami más miatt ugrottam ki az ágyból. Még vasárnap este kiment az összes tv, az internet, minden, így hívták a szerelőt, aki reggel meg is jött. Fura zajokat hallottam, láttam is a tv-n, hogy a piros lámpa elalszik, megint ég, úgyhogy gondoltam, hogy biztos csinálnak valamit. Majd apró pukkanásokat, durranásokat hallottam az ágyam melletti falból. Lenéztem, láttam, hogy egy kis füst szállt ki a hosszabbítóból, úgyhogy gyorsan kihúztam a falból. De rá pár percre, a tv alatti fal kezdte el iszonyatmód ontani a füstöt. Sercegett, durrogott, és olyan fekete-szürke füst jött elő, hogy azonnal rohantam ki a szobából anyuka után kiabálva, hogy jöjjön, mert valami nem oké. Gyorsan lekapcsolta az áramot a szobámban és mondta, hogy szaladjak ki és szóljak a szerelőnek, hogy mi történt. Addigra már minden szobában elkezdtek füstölni a falak, úgyhogy az egész házban lekapcsolták az áramot. A szerelő vizsgálgatta a dolgokat, majd kiderült mi a probléma. A család hallott valami zajt múlt szombaton, de nem tudták mire vélni, így amikor az ürge elmondta, hogy a vezetékek bizony nincsenek jól elföldelve, (sőt egyáltalán nincsenek a föld alatt, hanem a ház oldalában futnak) és elégtek, rájöttek, hogy a múltkori zaj valószínűleg ez lehetett, akkor éghettek el a vezetékek. Akkor volt egy kisebb vihar és a villámlást bekapták a vezetékek, mivel nem a föld alatt voltak, így az elégette őket, és amikor a fickó próbálta megszerelni a tv-t, az egész kifüstölt. Isteni szerencse, hogy nem égett, ’csak’ füstölt. Volt olyan szag a házban, hogy borzasztó. A kölyköket ki kellett vinni az udvarra, amíg kicsit alábbhagyott a füst, majd felöltöztettük őket, mert 11-re jelenés volt tumbling órán, de inkább leléptek hamarabb. Én gyorsan összekészültem (mert ugye pizsamástól pattantam ki az ágyból), kávé, kaja, majd apuka megkért, hogy szaladjak már el a Dunkin Donuts-ba neki reggeliért, meg magamnak is vehetek valamit. De mivel pont előtte kajáltam, nem voltam éhes, így nem költöttem el feleslegesen a pénzét. Utána összerámoltam a kölykök szobáját és vártam anyukára meg a kölykökre, hogy dél körül megjöjjenek. Játszottam velük, kis skype, majd elmentünk a Mekibe, hogy a kölykök tudjanak ott is játszani, de nem sokáig maradtunk­. Utána Emmának tánc volt, a másik kettő maradt velem. Vacsira hot dog volt, Jiji megint vergődött egy sort, Jack-kel nem volt semmi gond. Kaja után a lányok mentek pompom edzésre, Jack maradt velem és elmentünk biciklizni, meg a szomszéd kiscsajjal játszott. Közben jött a szerelő valamit csinálni a kinti, utcai vezetékekkel is. Bámulta mindenki, mintha csak a télapó jelent volna meg rengeteg ajándékkal. Fél 8 körül jöttek meg a lányok, majd fürdés, hajmosás és végeztem mára.

Kedden korán kezdtem, 8.30-kor. Egészen pontosan 8.25-kor bírtam kimászni az ágyból. 8.40-kor anyuka elhúzott Emmával meg Jack-kel hip hop-ra, de Emma nagyon fáradt volt, végig sírt, vinnyogott. Jiji maradt velem. Szépen megreggeliztünk, 10-ig hagytam tv-zni, utána felöltözés és elmentünk egyet sétálni. Mire hazaértünk, már a többi is itthon volt. Emma elkezdett vergődni, hogy mi az, hogy csak Jillian volt velem egyedül, és, hogy ő is akar menni sétálni és velem lenni egyedül. Dél körül ebéd, de megint alig ettek. Én nem tudom mi van ezzel a pulyával (Sz-Sz-B megyében mi így hívjuk a gyereket), de alig esznek valamit. Jack szinte semmit nem evett, a lányok ettek zacskós levest, de gyanítom csak azért, mert én azt ettem. Csak tudnám, akkor honnan van ennyi energiájuk… ?! :) Anyuka elment egy kicsit, 2körül jött vissza, mert várta a fickót megint az elektromos művektől, hogy megnézzék a ládát, meg a vezetékeket, és hogy mennyibe kerülne kicserélni. Elvittem Emmát egyedül sétálni, majd anyuka is akart menni, de a kölkök elkezdtek vinnyogni, hogy ők is ők is, így egy időre megszabadultam tőlük és nyugisan előkészíthettem a vacsit (csirke, tört krumpli, meg zöldség). Visszajöttek hamar, de aztán anyuka egyből le is lépett, hogy egyedül sétálhasson, és persze, hogy a fickó pont akkor bírt jönni. Megmutattam neki, hogy hol a láda meg a többi, aztán anyuka is visszaért, majd megint lelépett. Kölykök egész jól ettek, desszertnek jégkrém, utána biciklizés. Addigra anyuka is hazaért, majd elkezdett készülődni egy temetésre. Az egyik kollégája meghalt rákban, de a sztori elég durva és szomorú. A kölykök meghallották, hogy a szomszéd kislány kint van, így ki akartak menni. Ment a locsolójuk, és ők ezt roppant mókásnak találták, így elkezdtek alatta rohangálni, de olyan őrült módjára. Egyszer csak láttam Emma elesett, jól lehorzsolta a lábujját, ami vérzett is. Na akkor mindegyik abbahagyta a rohangálást, mindenki befelé, gyors zuhany és pizsama. Anyuka 6után elment a temetésre, én meg beraktam a kölyköket a tv elé, vitamin, tejcsi, fogmosás, majd betereltem őket a szobába. Beraktam nekik egy dvd-t, ahogy anyuka elrendelte, és működött a dolog, mert kussban voltak. Egészen addig, amíg anyuka meg nem érkezett olyan fél 10körül. De hát onnantól már nem az én problémám :)

Szerdán 8körül ébredeztem a szokásos reggeli vinnyogás miatt. Gyorsban skype-oltam Anyucival recept ügyben, ugyanis paprikás csirkét csináltam vacsira. Viszont kellett a recept és az útirány. A kölykök 10-től 11.30-ig gimnasztikán voltak, utána ebéd, egy kis biciklizés, egy nagy adag idegbajjal fűszerezve. Nekiálltam a vacsorakészítésnek, ment is minden simán, még a tejföl is ugyanolyan, mint otthon. Hát meg kell mondjam, hogy nagyon jól sikerült, ennek ellenére a kölykök nem szerették, mindenféle szóval illették, már a végén kezdett nevetségessé válni, amit leműveltek. Anyukának, apukának ízlett és a legfontosabb, hogy nekem is ízlett és maradt bőven, úgyhogy jól laktam belőle és ettem egy kis hazait :) Mondta anyuka, hogy vacsi után majd elnézünk a beachre. Így is volt. Célba vettük az egyik közeli partot, aminek a neve Robert Moses Beach. Egyszerűen leírhatatlan az az érzés, ami akkor kapott el, amikor megláttam a partot és a végtelen óceánt... Egyszerűen lélegzetelállító volt. Vittem az én kis Kenimet (Canon 1100D) előrelátóan felkészülve és sikerült a leggyönyörűbb naplementét elcsípni, amit eddig láttam. Komolyan mondom, eszembe sem jutott, hogy a családdal vagyok ott és jó lenne a kölykökre is figyelni. Istenem, úgy maradtam volna még, csak ücsörögni a gyönyörű fehér, puha homokban, a szélben, az óceánparton, hallgatni a vizet, nézni a hullámokat, magamba szívni a friss sós levegőt… ááá, hihetetlen. Egyből eszembe jutott, hogy igen, ez az a látvány, ez az az érzés, amiért itt vagyok, és ez elnyomja a család hibáit, a kölykök gusztustalan viselkedését. Az ilyen pillanatokért érdemes élni, egy ilyen látvány többet 
ér mindennél…

sült szalonna XD

Fájó szívvel hagytam ott a partot, de boldogsággal telítve. Hazaérve visszaestem a valóságba. Fürdetés, hajmosás, majd 9-kor végeztem.

Csütörtök. 23-a. Egy kerek hónapja, hogy a gépem landolt New Yorkban.

8.30-kor kellett volna kezdenem reggel, de anyuka visszaküldött aludni, hogy mégsem viszi Emmát balettra, mert nagyon fáradt a kiscsaj. Így 10-kor kellett kezdenem, de már visszaaludni nem tudtam. Úgyhogy skype-oltam egyet tesómmal, elvittem apukát az állomásra, majd haza. Anyuka le is lépett rögtön, én meg kihajtottam a kölköket biciklizni. Jött valami vendég hozzájuk, így anyuka azt mondta, hogy 4-ig nyugodtan elmehetek, ha akarok, mert nincs rám szüksége. Nagyon megörültem a hirtelen jött pár szabad órámnak, így kaptam az alkalmon és elindultam, hogy bankszámlát nyissak. 1körül leléptem és a Chase nevű bankba mentem először, mivel az esett útba. Elmondtam a csajnak, hogy mit szeretnék, elmondta a lehetőségeket, megköszöntem, majd célba vettem a Bank of Amercia-t. Úgy tudom, hogy a legtöbb au pair itt nyitott számlát, de gondoltam összehasonlítok azért legalább kettőt. Szóval ott is elmondtam, hogy mit szeretnék, és volt számomra megfelelő ajánlatuk, így azon nyomban meg is csináltuk a papírmunkát :) Amire viszont nem számítottam, hogy fényképet is csinálnak, ami ott fog virítani a bankkártyán. Bizony. Na már most, az én fejem kb. úgy nézett ki, mint akibe belecsapott a 220V, de nem volt mit tenni. Megjegyezném, hogy minden hivatalos fénykép rólam szörnyű. De szó szerint. Na mindegy, ezzel együtt kell élnem. Fél 3 körül végeztünk mindennel, majd elhajtottam a Mekibe, ahol lecsúszott egy kis kaja meg jégkrém. Rossz vagyok, tudom, de nekem kimaradt az ebéd. 4-re mentem vissza, majd elkezdtem a vacsit csinálni egyből (taco). 5-kor anyuka lelépett Emmával balettra, én meg itthon a másik kettővel. Egész jól elütöttük az időt rollerezéssel, majd 6-kor indulás anyukáék után hip-hop-ra. Az óra után mindegyik velem akart hazajönni, mármint az ’én’ kocsimban, amit leraktunk az állomáson apukának későbbre, aztán elhajtottunk a Starbucks-ba anyukának jeges kávéért. 8körül értünk haza és nem kellett őket megfürdetni meg semmi, pedig olyan büdi volt a lába mindegyiknek, hogy na. Én gyors zuhanyt vettem, majd egy kicsit skype-oltam tesómmal. Közben 2 meghívást is kaptam a hétvégére, de sajnos még semmit nem tudtam, hogy kell majd dolgoznom. Ugyanis anyuka tesója meg annak az élettársa jöttek látogatóba és azt mondta anyuka, hogy lehet, hogy elmennének az egyik este és bébiszittelni kellene, viszont nem tudja biztosan és azt sem, hogy melyik este. Hát mondom nagyszerű, így aztán lehet tervezni… Na mindegy, a szomszéd csaj, Justyna, hívott vacsizni péntek estére, szombatra pedig beach a tervük. Aztán egy másik lány, Sarah (vele még nem taliztam, csak üzeneteket váltottunk), hívott bulizni a Webster Hall-ba, Manhattanbe szombat estére. Ígéretesnek hangzott mind a kettő, de ugye választ nem tudtam adni, hiányos információk fejében...

Péntek reggel 9-kor kezdtem, és meglepően jól elvoltunk. Felöltöztettem őket, lányoknak megcsináltam a haját, stb. Tök jó, hogy végre lányos dolgokban is részem van, a sok „fiú gyerekem” után :) 11 körül betoppantak anyuka tesójáék, úgyhogy a kölykök velük foglalkoztak, hál’ Istennek. Mi is beszélgettünk sokat, megebédeltünk (semmi extra csak szendvics), majd indultunk volna biciklizni. Már készülődtünk meg minden, mikor is Jack meg Emma előre szaladt és valahogy Emma orrba vágta Jack-et az üvegajtóval, de úgy, hogy szegény gyereknek ömlött az orrából a vér és ordított is rendesen… szegény ördög, sajnáltam nagyon :( Végül elindultunk, de 5perc után vissza kellett fordulnunk, mert nem bírtak magukkal. Inkább medencéztek meg társasoztunk. Később anyuka úgy döntött, nézzünk el a közeli beach-re, így elmentünk a Tunner Park-ba. Ez is az öböl rész, de van a parton kialakítva egy játszórész a gyerekeknek. Mindenféle játékból spriccel a víz, van csúszda meg minden, ami segít, hogy tetőtől talpig vizes legyél. Nagyon élvezték a kölykök, mint akik ketrecből szabadultak éppen. Hál’ Istennek nem sokáig voltunk. 4-re szépen hazaértünk, én egyből nekikezdtem a vacsinak (lazac, rizs, bébi kukorica/répa), majd szépen megkajáltunk és anyuka elvitte a lányokat pom-pom edzésre, Jack maradt velem itthon. Anyuka tesójáék nagyon jó fejek, és egész délután csak kérdezgettek Magyarországról, Londonról, családomról meg rólam. Tisztára, mint egy kihallgatáson :) De nagyon élveztem, nem győztem válaszolni a sok kérdésükre. Átlapozták a könyvet is, amit hoztam a családnak és ott ájuldoztak, hogy milyen szép Magyarország meg milyen szép helyek vannak nálunk. Mindenre kíváncsiak voltak, még az otthoni jogsimat, személyimet és az útlevelemet is meg akarták nézni :) Aranyosak voltak nagyon. Utána elrendeztem Jack-et, olvastam rengeteg mesét neki (legalább 8-10db könyvet tuti és már a szemem yoyo-zott), majd 8körül megjöttek a lányok is. Gyors fürdetés, hajmosás és kész. Igaz, hogy fáradt voltam, de ki kellett szellőztetni a fejem és gondoltam sétálok egyet. Nagyon jó idő volt, viszont annyi szúnyog is, hogy lehetetlenség volt megállni akár egy pillanatra. Úgyhogy gondoltam kicsit megmozgatom a csontjaimat és akkor talán nem esznek szét azok a kis mocsok vérszívók. Így amíg sétáltam, köröztem a karommal, lépegettem nagyokat, stb., hogy távol tartsam őket magamtól. Biztos röhejesen néztem ki :) Fél órától többet sajnos nem bírtam, mert itt komolyan mondom, mutáns szúnyogok vannak, és támadtak egyfolytában. Inkább hazafelé vettem az irányt, gyors zuhany, hajmosás, aztán be az ágyba. Ja, és még mindig nem tudtam, hogyan fogok másnap dolgozni. Hiába kérdeztem meg százszor, nem tudták megmondani… 
Szombat reggel 9-től volt meló, de már 8 körül úgy keltem, hogy alig bírom mozdítani a fejem. Még este éreztem a hajmosásnál, hogy valami nem stimmel a nyakammal, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, mert nem fájt, csak fura volt egy-egy mozdulatnál. Nagyon sz@r volt fájdalommal kelni és egész végig a sírás kerülgetett, felöltözni, mozdulni alig bírtam. Gyorsan bevettem Cataflam-ot, gondoltam, hátha segít. Az asztal jól meg volt pakolva reggelivel és volt egy csomó bagel is. Megörültem, gondoltam jól bepakolok belőle, meg öntöttem magamba a kávét. Kérdezték egyből, hogy valami baj van-e a nyakammal, hogy úgy egybe forgok, szépen elbájcsevegtünk, de már akkor nagyon nehezemre esett még beszélni is, hogy ne sírjam el magam a fájdalomtól. Majd anyuka megkérdezte, hogy mi a baj, mi történt a nyakammal, és nem bírtam tovább, elsírtam magam. Sokszor aludtam már el a nyakam, de így még sohasem fájt, hogy tényleg ne bírjak mozogni. Már mindenféle betegséget képzeltem be magamnak, mert egyszerűen nem tudtam mire vélni. Na mikor kitört belőlem a sírás, mindenki megijedt, hogy mi van, mondtam, hogy ne haragudjanak, de annyira fáj a nyakam, hogy nem bírom tovább. Elkezdtünk találgatni, hogy vajon mitől van (másnap kitaláltuk, hogy valószínűleg az esti séta alkalmával túlbuzgó voltam a szúnyogok elhessegetésében... tiszta ciki), anyuka adott Aleve-et, hogy az izomlazító, meg hogy majd rakjak a nyakamra meleg pakkot. Ezután én öltöztettem fel a lányokat, próbáltam lefoglalni őket (úgy, hogy rajtam kívül még 4 felnőtt volt a házban), de nagyon fáradt is voltam, meg ugye a nyakam is fájt. Apuka meg a sógora elmentek bevásárolni a BBQ vacsihoz, aztán anyuka is lelépett a tesójával, én meg itthon ragadtam a kölykökkel, fájós nyakkal meg minden… elvileg délig dolgoztam volna, de mivel senki nem volt itthon addigra és utána sem mondta senki, hogy jaj már itthon vagyunk, menjél pihenni a fájós nyakaddal nyugodtan, így 2-kor meguntam a dolgot és szépen bevonultam a szobámba. Természetesen nem tudtam pihenni, és a nyakam miatt semmilyen pózban nem bírtam megmaradni, de a reggelhez képest már sokkal jobban éreztem magam. Vettem be még Aleve-et, plusz meleg pakkot is folyamatosan raktam a nyakamra. 3 körül megjöttek apuka tesójáék, kész családi találkozó volt itt kérem. Ment a BBQ-zás, engem is kínáltak és hát el is fogadtam. Sőt, apuka egy kis tenger gyümölcsét is készített, én pedig úgy döntöttem, hogy nyitott leszek kipróbálni dolgokat. Úgyhogy ettem finom garnélarákot (a nagyobbik fajtát) és kagylót. A rák nagyon finom volt, megszerettem, viszont a kagyló… Csak rágtam és rágtam és rágtam, az íze meg olyan semmilyen volt, úgyhogy ezt kipróbáltam, de köszönöm ennyi. Még korábban beszéltük a lányokkal (akik a körzetemből közel laknak hozzám), hogy délután elmehetnénk Starbucks-olni, de végül senki nem mondott semmi konkrétat, annyira kedvem sem volt, úgyhogy én fogtam magam és elmentem a Mekibe fagyizni. Közben (ez olyan fél 6 körül volt) jött egy sms Justyna-tól, hogy van-e valami programom estére, mert ha nincs, akkor elmehetnék vele egy szülinapi buliba, 8-ra értem jön. Nem nagyon volt kedvem kimozdulni, plusz ugye a nyakam még mindig fájt, de mielőtt idejöttem, megfogadtam magamnak, hogy amire csak lehet, igent mondok :) Így gyorsan hazahúztam, el kezdtem készülődni, és teljes harci díszben vártam egészen 9-ig… Egy fekete Jeep várt a ház előtt, ugyanis Justyna Tom-mal jött értem, amiről egyébként nem is tudtam (vele a múltkor taliztam a Lily’s-ben, ő Justyna barátja), aztán felvettük Rob-ot (Tom haverja, mindketten ameriakiak), majd Yasi-t (német, ő is au pair) és indultunk Babylon-ba. Hát kérem, ez egy tipikus amerikai szülinapi házi buli volt, csak úgy, mint ahogy a filmekben láttuk. Volt medence, tábortűz, chips, kaja, pia, sör. Az ünnepelt, Kim, egy kb. 2m magas, szőke, nagyon vékony lány volt, akit természetesen nem ismertem, a csaj Tom haverja volt. Felköszöntöttük, és ahogy kell, meg is volt a klikkesedés. Az a banda nem igazán vegyült velünk, ami nem is volt akkora baj, így mi jól elvoltunk öten :) Beszélgettünk mindenféléről, nevettünk sokat. Te jó ég, ez a Tom annyira egy cuki pofa és még vicces is. Rob is nagyon aranyos volt, vele is beszélgettem sokat. Kiderült, hogy tök jó munkája van máris, pedig még csak 21 éves. Egyből tesóm jutott eszembe, mikor mondta, hogy víztisztítás- és kezeléssel foglalkozik a cég, ahol ő labor technikusként dolgozik. Így hát volt még egy közös témánk. Yasi is nagyon aranyos csaj, ő is július környékén jött, mint én. Aztán Tom és Rob kitalálta, hogy játszunk. Ismerős az amerikai filmekből a ping-pong-os játék? Amikor egy asztal két végében műanyag poharakat állítanak fel és bele kell találni a labdával és piálni is kell? Igen? Na, mi ezt játszottuk :) Nagyon vicces volt, egész végig röhögtünk. Én voltam Tom-mal, Yasi meg Rob-bal egy csapatban. Nagyon éveztük a játékot, persze a fiúk már nem először játszották ezt, úgyhogy nekik ment simán a dolog, de meg kell mondjam, ahhoz képest, hogy mi lányok most játszottunk először ilyet, egészen jól ment nekünk is. Sőt mi több, én annyira belejöttem a játék végére, hogy csomószor beletaláltam a pohárba és az utolsó győztes dobás is az enyém volt. Volt egy pár vicces mozdulatom a fájó nyakam miatt és annyira felszabadultan nem is tudtam emiatt örülni a sikeres dobásainknak, plusz röhögtek is rajtam a srácok, de ááá, szuper volt. Nagyon jól éreztem magam. 1-kor már itthon is voltam. Tom vitt haza minket, és képzeljétek el, megvárta, amíg mindenki szépen belép az ajtón és csak utána hajtott el. Hát ilyet mondom, meg kell zabálni ezt a fiút. Nagyon figyelmes volt tőle :)
Még este megbeszéltük, hogy a vasárnapot beach-eléssel töltjük. Robert Moses volt az úti cél. Az a gyönyörűséges part, amit úgy a szívembe zártam :) Én már 9körül fent voltam a kölykök miatt, de így legalább volt időm elkészülni. Fél 1 körül jött értem Justyna meg Tom, aztán felvettük szépen Rob-ot és Yasi-t is, aztán irány a beach. A hídnál beállt a sor valami baleset miatt, így kicsit tovább tartott a dolog, de megérte a sorban állást. Lepakoltunk szépen, aztán be a vízbe. Jaj, te jó ég, egyszerűen hihetetlen volt. Gyönyörű nagy hullámok jöttek, én kicsit izgultam is, hogy elbírok-e majd vele, de amint rákap az ember az ízére… lehetetlen abbahagyni! Úsztunk szépen a hullámok alá, feküdtünk rajtuk, egyszerűen szuper volt. Annyira erősek voltak, hogy észre sem vettük milyen hamar elsodor minket, így mindig vissza kellett gyalogolnunk a parton a kijelölt fürdőző részhez. Nagyon hamar el lehet fáradni ebben a hullám „lovaglásban”, de egyszerűen nem bírtuk abbahagyni. Azért egyszer-egyszer kifeküdtünk napozni, zenét hallgatni… Negyed 6körül értünk haza, én még utána elszaladtam kajáért és fagyiztam is egyet, aztán zuhany, hajmosás. Ez alkalommal nem végeztem gyorsan, mivel időbe telt, mire az összes homokot kimostam magamból. A fürdőnacimból önteni lehetett, a hajamról meg ne is beszéljünk. Még megnéztem egy filmet, aztán csucsu.

xoxo E

The road so far... II.

Augusztus 13 – 19.

Ma van a szülinapom-pom-pom :) Tudtam, hogy nem lesz olyan, mint az eddigiek, de azért ilyenre nem számítottam. 10körül keltem, összekészültem, 11-kor pedig mentünk ’tumbling’-ra (bukfenc szó szerint, de ebben az esetben mindenféle talajgyakorlatot takar) a kölykökkel meg anyukával. Mielőtt elindultunk, apuka beszólt, hogy „Neked meg ma van a szülinapod? Happy Birthday.” Csak pislogtam, hogy ez akkor mi is volt. Válaszoltam, hogy igen ma van, aztán elindultunk. Tumbling után mentünk a Target-be, ahol még mielőtt kiszálltunk volna a kocsiból, Jillian akkora vergődést nyomott le, hogy legszívesebben fejvesztve rohantam volna világgá. A probléma az volt, hogy nem hozta a zsebpénzét magával, hogy vegyen édességet, mint a többi, és anyuka hiába mondta neki, hogy majd ő ad neki pénzt és meg tudja venni, amit akar, a kiscsaj egyszerűen nem fogta fel. Neki az a pénz kellett, ami a malacperselyben van otthon, és nem értette meg, hogy anyuka kölcsönöz neki most pénzt, és majd ő otthon visszaadja neki a perselyből. Egy jó 15percbe telt, mire végül rávettük, hogy fogja be és mehettünk a boltba. Utána mentünk haza és én egyedül maradtam a kölykökkel. Ráadásul nem tudom mi volt, de olyan rosszak voltak, hogy alig bírtam velük. Egyáltalán nem hallgattak rám, nem akarták összepakolni a millió játékot, amit kihurcoltak a nappaliba meg mindenhová. Aztán anyuka megjött, és akkor Emma kezdte a műsort. Legnagyobb meglepetésemre, anyuka ezért elvitte magával vásárolni. Hihetetlen, milyen szuper büntetés... No komment. Odavoltak egy darabig, majd miután hazajöttek, Emma odajött hozzám, a kezembe nyomott egy Target-es ajándékkártyát (30$ volt rajta), hogy ez a tied. Mondom neki, hogy hát miért, mintha nem tudnám (rá volt írva a hátuljára, hogy happy birthday). Erre a kiscsaj rántott egyet a vállán, hogy „Hm, nem tudom.” Az mondom derék, pajtás. Anyuka meg csak az ajtóban mosolygott zavartan…

Este a lányoknak pompom edzés volt, anyuka vitte őket, Jack pedig maradt velem. Általában mindegyik normális, ha csak egyesével vigyázok rájuk, de hát nem mindig van ilyen szerencsém :) Tök jól elvoltunk, játszottunk, társasoztunk, olvastam neki, stb. Hallgatott rám, tök aranyos volt. Megfürdettem, rendbe szedtem alváshoz készre.

A hétfői nap csúcspontja pedig az volt mikor, tesómmal és barátnőjével skype-oltam és elénekelték nekem a jó öreg Halász Judit féle Boldog Szülinapot dalt! Annyira nagyon jól esett, ez végre szívből jött, jó volt látni őket, még ha csak monitoron keresztül is… Meg is könnyeztem :)

A családdal kapcsolatban pedig, úgy voltam vele, hogy inkább ne adtak volna semmit, ne mondtak volna semmit. De legalább vigasztalt Anyukám meg Apukám kedves szavai, tesómék köszöntése, az a száz akárhány üzenet, amit kaptam, meg a képeslap Londonból…

Másnap tesóm szülinapja :) Jaj Istenkém, de hiányzott a közös ünneplés, a család, a barátok, ahogy mindig ünnepeljük a szülinapunkat :( Mivel egymás utáni napon születtünk, mindig egybe tartottuk és kezdtük az enyémen, majd folytattuk az övén. A Tisza parton a faházban, családdal, barátokkal körülvéve, vagy kezdve nálunk otthon a kertben és utána a Tisza parton… Áááá, nagyon nagyon hiányzott! Ez volt az első szülinap a családom és barátaim nélkül, egy átlagos hétfői napon, munkával ünnepelve. Nem lehettem ott éjfélkor, hogy megöleljem a húgomat és személyesen köszöntsem fel a születése napján…

Kedd reggel zajra ébredtem. Apuka kalapácsolt-fúrt-faragott valamit. Összeszedtem magam, majd kimentem reggelizni, és akkor láttam, hogy mit csinál. Még este hallottam valami zajt, mintha valami leesett volna, vagy ledőlt volna, de ki nem mentem megnézni. Na, ez a zaj kérem a lányok szekrénye volt, ugyanis leszakadt az egész! Az összes vállfára akasztott ruha, meg ami az alatta lévő polcon volt. Minden ott hevert már az ágyon meg a földön. Megvitattuk a dolgot, majd reggeli/kávé, aztán nekiálltam pakolni, miután apuka ’megszerelte’. De jaj te jó isten… esküszöm én jobban megcsináltam volna! Délben kezdtem a kölykökkel, anyuka mondta, hogy ebédre jó lesz a szendvics (??), aztán nekiálltunk visszapakolni a ruhákat. Több mint fele már ott lógott, mire raktam volna a következő adagot, egyszer csak minden a nyakamban landolt. Újra leszakadt az egész. Anyukával szépen kitárgyaltuk, hogy bizony nagyon nem így kellett volna ezt apjoknak csinálni… Közben a kölykök az összes társasjátékot kihurcolták a nappaliba, végig ott lábatlankodtak és hagy ne mondjam mekkora kupit csináltak sec perc alatt… Nekiálltam a vacsora (csirke rizzsel, párolt zöldséggel) készítésének, mivel nem tudtunk mit csinálni a ruhákkal. Kaja után jött a postás és nagy meglepetésemre, hozott nekem is valamit: mégpedig egy csomagot és egy borítékot :) Mivel már indulóban voltunk a tumbling-ra (bukfenc, mindenféle talajgyakorlat), így sebtében szaggattam fel mindent. Íme:

Tesókámtól <3

Anyucitól meg Apucitól <3

Gabcától xo

Istenkém, hogy én mennyire meghatódtam… könnybe lábadt a szemem, ahogy olvastam a lapokat és újra eszembe jutott, hogy ez a szülinap sajnos más lett, mint a többi. Nekem is és tesómnak is. Ő Londonban, én New Yorkban... Ő legjobb barátnővel, én senkivel…

Miután hazaértünk ’gyors’ zuhanyt rendelt el anyuka. Jillian megint hozta a formáját és úszott az egész fürdőszoba meg én is. Hiába szóltam rá milliószor, mintha a falnak beszéltem volna. 8 után azért elmentem egyet sétálni, hogy kiszellőztessem a fejem és hullajtsak néhány könnycseppet… majd gyors zuhany, skype tesómmal, hogy felköszöntsem születésnapján, aztán csucsu.

Szerdán 11-kor keltem, reggeli, kávé, majd anyával skype. Délben jó nagy zajjal megjöttek a gimnasztika óráról (reggelente pótolják a nyaralás miatt elmulasztott órákat), majd ebéd és egy jó adag vergődés után, anyuka elvitte Jilliant magával, én meg maradtam itthon a másik kettővel. Megint. Mi a kertben voltunk addig, a kölykök fürödtek, majd társasozni próbáltunk, de sajna egyáltalán nem értették a játékot. Snakes and ladders-t (kígyó és létra) játszottunk. Nem jut eszembe a magyar verzió neve, de annyi a lényeg, hogy ha kígyóra lépsz, akkor lecsúszol rajta, ha meg létrára, akkor felmászol rajta. Igen. És ők ezt nem bírták felfogni. No komment. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy Jack nem bírja elviselni, ha nem ő nyer, és nagyon durván kiborul. Elrohan sírva, vinnyogva, hogy ő sose nyer és ez nem fair, meg ilyenek. Ma egyébként nagyon meleg volt, annak ellenére is, hogy el volt kicsit borulva. Vacsorára mac&cheese (makaróni és sajt) volt, az a jóféle dobozos, 7-től pedig tumbling. 8.30-ra itthon voltunk, gyors zuhany a kölyköknek és most kivételesen Jiji jól viselkedett. Meg is voltam lepődve. Miután végeztem, én is elrendeztem magam, majd irány az ágy. Este 10-kor még apuka küldött smst, hogy milyen volt a nap, mit csináltam vacsira, meg hogy holnap mit fogok. Tök felesleges kérdésekkel bombázott, mivel délután beszéltük meg a kaját, amikor hívott, és ő mondta, hogy mit főzzek, meg akkor be is számoltam neki a dolgokról.

Úgy volt, hogy Emma csütörtök reggel korán megy musical theatre-re (zenés-táncos-éneklős foglalkozás), de végül nem mentek, mondván túl fáradt volt a gyerek. A tv már kora reggel óta üvöltött, én 10-kor kászálódtam ki az ágyból, mert hiába próbáltam magam visszaaltatni, nem sikerült a zaj meg a vergődés miatt. Már reggel akkora kupi fogadott, hogy csak kamilláztam. Ebéd előtt elmentünk biciklizni. Egyfolytában jártattam a számat, hogy mennyire óvatosnak kell lenniük az utcán és, hogy nagyon fontos, hogy hallgassanak rám, amikor azt mondom, hogy meg kell állni valamiért, vagy hogy szét kell nézni, mielőtt átkelünk az úttesten. Meglepően mindegyik nagyon jól viselkedett, mentünk szépen egymás után egy sorban. Utána haza, majd megkajáltunk. Mindenki csinált magának ilyen-olyan szendvicset ebédre. Fél 1-kor megérkezett a takarító brigád, akik 2hetente jönnek körbenyalni a házat. 2-3 lady jön, akik kevesebb, mint egy óra alatt végeznek és 80 dolcsi üti a markukat. Addig én hátravittem a kölyköket a medencébe (nem kell ám elájulni, hogy medence van a háznál, ugyanis ez az az olcsó fajta, nem a felfújható, hanem annak az újabb változata XD ) 2körül be a házba, és én csináltam magamnak egy kis tasakos levest, erre Jiji meglátta és persze egyből neki is kellett. De legalább megette mindet. Anyuka elugrott Jack-kel valahova. Majd 4.30-kor kaja, utána pedig anyuka elvitte Emmát és Jack-et hip-hop-ra, de Emmának előtte még balett is volt. Jillian maradt velem itthon és meglepőn jól elvoltunk. Elmentünk biciklizni egyet, játszottunk, társasoztunk. Hihetetlen, hogy mennyire megváltozik a kiscsaj, mikor csak egyedül van. Nem való neki ez a hármasikres tesóság…

9körül kaptam egy smst az egyik német lánytól. Justyna-nak hívják és a szülőktől tudom, hogy itt lakik 3utcával odébb, a családjaink cimborák és már váltottunk pár üzenetet is. Most pedig azért írt, mert mennének skydiving-olni (ejtőernyőzni) szeptember elsején és, hogy lenne-e kedvem velük tartani, mert csoportosan kapnánk kedvezményt. Én már nagyon régóta ki akarom próbálni az ejtőernyőzést (az már más kérdés, hogy lehet ott kapnék szívrohamot a levegőben) és mondtam neki, hogy szívesen csatlakoznék, de át kell gondolnom és meg kell kérdeznem a családot is, mivel szombati napra esne és ugye általában szombat reggel én melózok :( Ezt megbeszéltük, majd megkérdezte, hogy lenne-e kedvem kimozdulni péntek este, mert úgy néz ki, hogy mennek néhányan a mellettünk lévő Babylon nevű városkába bulizni. Azt mondta nem nagy durranás, csak egy bár/pub. Mondtam, hogy persze nagyon szívesen mennék, jó lenne végre kimozdulni, csak nem tudom még, hogy meddig kell dolgoznom…

Péntek korán reggel anyukának el kellett vinni a kocsiját szervizbe, úgyhogy 7-kor kopogott az ajtón, hogy mennek. Én bólintottam, aztán azzal a lendülettel vissza is feküdtem, mert a kölykök még hál istennek aludtak. Egy órán belül visszaértek, úgyhogy én próbáltam még visszaaludni kicsit. Na 10perc nem telt bele, az egyik ördög felébredt, elkezdett valami nagyon idegesítően hangos játékkal játszani, mire persze a többi is felébredt. Na, akkor aztán volt ne mulass. Elővettek mindenféle zenélős játékot, hangszert, meg egy békás játékot, ami olyan hangot adott ki, hogy azt hittem menten a falba verem a fejemet… 10-ig bírtam, de aludni nem tudtam már, úgyhogy rendbe szedtem magam, és uccu neki. Anyuka elvitte apukát 11-kor az állomásra, én meg kitereltem a kölyköket az udvarra medencézni. Sajnos nem tartott sokáig. Kajáltunk egyet, majd játszottunk, anyuka közben hazajött és újra lelépett. 3 körül elmentünk biciklizni, remélve, hogy valamennyire lefárasztja majd őket (álmodj királylány), majd 5körül vacsi, utána mentünk a kocsiért. Onnan én szépen haza Jack-kel, anyuka meg a lányok pedig pompom edzésre. Justyna-val 9körülre volt megbeszélve az indulás. Taxival mentünk, de útközben felvettük még Jessica-t. Ő is német, itt lakik Lindenhurst-ben. A sofőr olyan béna volt, hogy szinte körbe, körbe ment, gőze nem volt, hol van a cím. Nagy nehezen megtaláltuk, felvettük a csajt, aztán irány Babylon. Először bedobtunk egy-egy szelet pizzát, mert mindenki nagyon éhes volt. Ott jól elbeszélgettünk, majd mentünk a ’Lily Flanagans’ nevű helyre. Egy nagyon aranyos kis bár/pub, egész sokan voltak. Kértünk piát, bár először fogalmam sem volt, hogy mit kérjek, miféle italok vannak itt (gyanús, hogy ha azt mondom a pultosnak, hogy egy 2/1 vbk-t kérek, akkor les rám, mint a moziban), úgyhogy ittam valami koktélt, ami egész jó volt. Justyna összetalálkozott ismerősökkel és elmentek táncolni. Mint korábban már kiderült, nekem két bal lábam van, és nem tudok táncolni. Hál istennek megtaláltam a páromat Jessica személyében, aki szintén nem tud táncolni, így volt kivel a pultot támasztani. Olyan roh@dt meleg volt bent, hogy kimentünk kicsit levegőzni meg dumálni. Jess nagyon aranyos csaj, tök egy hullámhosszon vagyunk :) Nagyon érdeklődő, sok a közös témánk és imádja Londont. Mikor mondtam, hogy 3,5évet voltam ott, akkor aztán csillogott a szeme. Egyszer csak 2 srác jött oda hozzánk. Nagyon vicces volt, beszélgetni próbáltak, de az egyik annyira részeg volt, hogy alig állt a lábán és nem sokat értettünk a beszédéből :) Kitört belőlünk a nevetés, mikor az első mondatom után az egyik srác rögtön azzal nyitott, hogy „Jaj milyen szép akcentusod van, honnan jöttél?”. Ugyanis pont előtte beszéltük az akcentusokat és, hogy mennyire más a brit angol (de egyetértettünk abban, hogy mind a kettőnknek nagyon tetszik a brit verzió). Megvolt a szokásos bemutatkozás: Magyarországról jöttem, mesterségem címere, au pair. (Annyira vicces, hogy 10-ből 9-nek felcsillan a szeme mikor a kérdésükre a válasz Hungary. Ugyanis a nagy mosolygás közben mikor megjegyzem, hogy ugye fogalmad sincs hol van, akkor a válasz: nincs hát.) Na, aztán az egyik le nem szállt a fogaimról: „Hogy neked milyen szépek a fogaid”, „De tényleg, nem viccből mondom ám”, „Jaj, nagyon szép a mosolyod, nagyon szépek a fogaid”. Alig bírtuk röhögés nélkül. Aztán kezdett kicsit nyomasztó lenni a társaságuk, úgyhogy Jess úgy leszerelte őket, hogy én csak pislogtam, mint a kiszántott vakond. Ugyanis az egyik srác mondta, hogy ő bizony zsidó, erre Jess rávágta, hogy „Én meg német. Nem félsz?”  Ááá, mondom nem semmi a csaj. Mondjuk én sose mertem volna ilyet beszólni, de a srácok egész jól vették a lapot, aztán lepacsiztunk és elköszöntek. Fél 1-kor taxiba ültünk, majd 1-re itthon is voltam. A szülők meg kérem szépen itthon vártak ébren, tökre aggódtak meg minden. Ó mondom, nem kell értem aggódni, ha gáz van úgyis értesítem őket. De azért aranyos volt tőlük.

Szombaton 10-kor keltem, 11-től kellett melóznom. De már korábban ment a műsor, ugyanis a kölykök az ajtóm alatt hajigáltak be játékokat, vihogtak meg ordítoztak. Anyuka elment yogára, apuka itthon volt, nem dolgozott. Egyszer csak hív, hogy segítsek már neki. Mondom persze, mit kéne. Erre bevágta, hogy a kölykök ágyát kellene pakolni. Pislogtam, hogy mivan?? Kiderült ugyanis, hogy a 2 ágy, ami a kölykök szobájában van a földön egymás mellet, az bizony egy emeletes ágy, és mi most az egyiket felrakjuk a másikra, ahogy kell. Nem volt vészes, nem idegen nekem a munka, és apuka el is volt ájulva, hogy milyen jó erőben vagyok :) Utána megszerelte ismét a két nappal korábban leszakadt ruhásszekrényt is, így vissza tudtam pakolni mindent. 3körül elmentem a mall-ba (pláza, bevásárlóközpont) és meglátogattam többek közt a Hollister üzletet, és kajáltam a Wendy’s-ben. 9 előtt értem haza, zuhany, aztán csucsu.

Vasárnap megvolt az első cluster meeting-em :) Mini golf, délután 2, Farmingdale Golf Center. 9-10körül már fent voltam. Elkészültem, gyors skype tesómmal, majd anyuka vitt el kocsival 11 után, mivel vendégeket várt és ettől később már nem tudott volna elvinni. Én nem bántam, pont volt a közelben egy Starbucks, úgyhogy ott kirakott, én meg eltöltöttem az időt tesómmal a skype-on :) Fél 1 után átnéztem a szemben lévő Walmart-ba, majd 2-re visszasétáltam a golf clubhoz. Kb. 20perccel hamarabb odaértem, még sehol senki nem volt, de pontban 2-kor befordult Nancy (tanácsadó, LCC) meg a férje. Aztán sorban jöttek a többiek is. Heten voltunk: egy olasz, én mint egy magyar, a többi pedig mind német. Eljött az a Jessica is, aki a szobatársam volt Stamford-ban a szállodában, de a helón kívül egy mondatot nem váltottunk. 7$ volt a belépő, 2 csoportra oszlottunk: Valentina (olasz), Kim (német), Lisa (német) és én voltunk egy csoportban, ugyanis mi lakunk egymáshoz a legközelebb. Végig jól elbeszélgettünk, jó fejek mind, és szemtelenül fiatal mind :) Megbeszéltük, hogy majd megpróbálunk gyakrabban találkozni, ha már közel lakunk egymáshoz. Maga a mini golf egyébként nem lesz a kedvencem. Szerintem a golf nem is sport, de azért jókat kacagtunk egymáson, magunkon.

Lisa, én, Kim, Valentina

A játék vége után megbeszéltük a következő meeting-eket. Szóval nagyjából: szeptember-Szabadságszobor, október-kincsvadászat Manhattanben, november-karácsonyi színházi előadás, december-karácsonyi vacsi Nancy házában. Ezek következnek előreláthatólag. Fél 4körül végeztünk, mi még maradtunk kicsit beszélgetni, telefonszám és email cím csere, majd Nancy hazavitt.

Hazaérve nálunk volt anyuka barátnője a gyerekével, kicsit társalogtam velük, de nem sok, majd apuka hozott vacsit a Boston Market-ből. Jaj, hogy milyen mennyei ott a kaja… Vacsi után elkértem a kocsit, majd elhúztam a K-mart-ba, mert kellett vennem egy két pipere cuccot. Hazafelé menet megfékeltem a Mekinél egy csokis shake-re, aztán haza, zuhany, hajmosás és csucsu.

xoxo E

The road so far... I.

Augusztus 06 – 12.

Amilyen boldogsággal telt a vasárnapom, olyan borzalmasan indult a hetem. Meg sem álmodtam volna, hogy így fogom magam érezni, de a csalódottság és az, hogy mindig ugyanazzal az emberekkel voltam körbevéve mióta megérkeztem, ez mind már annyira nyomott, hogy tényleg csak nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy ne bukjak ki. Apuka kitalálta, hogy nekem bizony kell egy itteni személyi igazolvány. Először azt hittem, hogy a jogsit is meg akarja velem csináltatni, de tudtam, hogy NY államban nem kell itteni. Szóval elindultunk reggel a helyi DMV-be (itteni Ocsmányiroda féleség) és apuka azt mondta, hogy akkor én vezetek. Mondom jó, szuper, akkor egyből a mély vízbe. Most először vezettem teljesen automata kocsit, és gondoltam, miután beülünk, apuka majd szépen elmondja mi hogy merre működik a kocsiban… ehelyett totál idiótának nézett, és látszott rajta, hogy ki van akadva, amiért eleinte még kerestem a kuplungot és bizonytalanul indultam el. A nap további részét inkább nem részletezném, de majdnem végig úgy kezelt, mint egy hülye kisiskolást. Túltettem magam rajta, de kérdem én, honnan a jó fenéből kellene tudnom valamiről, hogy hogyan működik, ha még életemben nem vezettem automataváltós és egyáltalán ilyen kocsit?! Londonban is vezettem, és érdekes módon ott ment egyből a dolog, pedig ott még nehezebb a másik oldal miatt. És tudtam mindent, mert volt, aki elmagyarázta, megmutogatta a dolgokat! Később anyukával beszélgettünk és megjegyeztem neki, hogy egyáltalán nem ezt vártam volna apukától, hanem azt hittem, hogy majd elmutogatja mi hogy van abban a kocsiban. Próbálta védeni, hogy apuka utál a DMV-be menni, mert akkor a fél napot ott kell tölteni annyian vannak, és hogy biztos emiatt volt ideges, de könyörgöm, nem én akartam azt a hülye ID-t! Ja, amúgy tökre kacagtam, mert végül nem csinálták meg, ugyanis nem volt Social Security kártyám. Eleve esélyem sem volt kiváltani, mivel rögtön nyaralni mentünk, és azóta ez volt az első napom igazából itt…

Kedden mentünk gimnasztikára anyukával meg a kölykökkel és figyelnem kellett az utat, hogy merre van a hely, ahova majd később mindig hoznom kell a kölyköket. És igen, még GPS-ük sincs, úgyhogy minden útirányt meg kell jegyeznem, és én magam leszek a GPS. Szuper! Egyébként hál’ Istennek jó a tájékozódási képességem, és ha már legalább egyszer voltam egy helyen, akkor utána már odatalálok, de azért jobban örültem volna, ha van GPS és biztosan tudom, hogy merre kell menni. Délelőtt gimnasztikán voltunk, délután pedig jóformán a házban rohadtunk. Estére beállítottak nagyapóék, anyuka szülei, akiktől néhány napja jöttünk el. Elvileg másnapra várták őket, de valamiért már este megjöttek Eugene-nal (unokatesó). Mindenki meglepődött, én a legjobban, mert nem is tudtam róla, hogy jönnek. Vagyis hallottam, hogy beszélték, hogy majd jönnek, de hogy már ilyen hamar, azt nem tudtam.

Estére elkezdtem köhögni.. már megint az a száraz köhögés tört rám, olyan, amikor nem tudod abbahagyni, nem szakad fel semmi, de folyamatosan érzed, hogy köhögnöd kell.

Szerdán elmentünk apukával kiváltani a Social Security kártyát. Már előre féltem a naptól, de valószínűleg anyuka beszélt a fejével, mert meglepően normális volt (bár néha becsúszott egy-egy szájhúzogatás/szemforgatás) és miután végeztünk, az épület mögötti nagy parkolóban mentem pár kört, hogy szokjam, nincs kuplung. Ez alkalommal elmondta a dolgokat nagyjából, úgyhogy ment is a dolog. Mondtam is neki, hogy 10 éve van már jogsim, tudok vezetni, csak ha egyszer ez teljesen más, mint amilyenhez én hozzá voltam eddig szokva, akkor nem várhatja el, hogy egyből megy csettintésre. Egyébként sok mindenről már értesültem másoktól, pl. hogy a piros lámpánál, ha nem jön semmi, akkor lefordulhatsz jobbra. Ezt egyikőjük sem mondta, pedig szerintem fontos lenne, mivel Európában nálunk ez nem szokás. Na mindegy, ez a nap hál’ Istennek nem volt olyan katasztrófa, mint a hétfő.

Csütörtökön reggel balett órája volt az egyik lánynak, majd utána mind a hármójuknak hip-hop. Megbeszéltük, hogy akkor most megyek anyuka után, hogy szokjam a kocsit és a magamban való vezetést. Roppant élveztem és hát ment is simán minden. Mikor hazaértünk, a postaládában volt egy nekem szóló levél. Én úgy meglepődtem és úgy megörültem, hogy csak na. Rögtön bontottam is ki, és az első host családom küldött nekem szülinapi kártyát Londonból. Azt hittem rosszul látok, nem is vártam tőlük, de nagyon kellemesen csalódtam, és este írtam is egy köszönő üzenetet. Nagyon jól esett az a lap, feldobta a napom további részét :)

Azért hiányoznak na :)

Anyuka látta, és kérdezte, hogy mi az, mondtam, hogy az első családomtól kaptam a szülinapomra. Kérdezte, hogy mikor van, és tök vicces, hogy ugyanakkor van az ő anyjának is. Én azt már tudtam, mert mondta korábban, és, hogy majd este jön hozzánk az apjának az anyja meg valami nagynéni, és még tortát is megálltunk venni hazafelé jövet. Este aztán felvágták a tortát, énekeltük a nagyanyónak a boldog szülinapot, utána pedig nekem is elénekelték, mivel hogy egy napon születtünk…

Pénteken reggel a nagyszülők és Eugene hazamentek, mi pedig úszásra a kölykökkel.

Azt hiszem még nem sok mindent mondtam a 'gyerekeimről' :) Szóval, a kedvencem, Emma. Ő bújt ki elsőnek anyuka hasából. Hosszú, barna hajú, halk szavú, nagyon szép, igazi kis angyalnak néz ki. De tud ám olyan ördög is lenni, hogy csuda. Szereti a lányos dolgokat, mindent, ami hercegnős és rózsaszín, de az asztalnál rosszabb, mint egy malac. Mindig odajön hozzám, megölelget, és olyanokat mond, hogy „Edina, te vagy a legjobb/legszebb csaj a városban” vagy pl. „Szeretlek”, „ Te vagy a legjobb szakács” és még hasonlók. Jillian, aki másodikként jött. Hosszú, göndör, és majdnem vörös hajú. Azt hiszem, itt úgy hívják, hogy strawberry blond (eper szőke).. Róla már a fényképek alapján is sugárzik a sunyiság, a rosszaság, a szeme sem áll jól. Eleinte kellemesen csalódtam benne, mert tökre kedves volt velem és úgy éreztem, hogy kedvel, de idővel aztán megmutatta a foga fehérjét :) Ő inkább az a fiús lány típus, de szereti a hercegnőket is és a kedvenc színe a lila. Vele sokat veszekszek, néha legszívesebben olyat adnék neki, hogy... viszont ő is sokat ölelget, kéri, hogy csináljam meg a haját, stb. Jack pedig, aki utolsóként érkezett. Szőke haja van, nagyon cuki pofija és irtó vicces hangja. Ő a legkisebb, és mondhatni a legelnyomottabb is egyben. Anyuka mondta, hogy a lányok mindig „kínozták” szegényt, és most is látom ezt. Szegény mindig jön árulkodni, hogy az egyik ezt csinálta, a másik azt csinálta, és persze egy idő után már nem tudnak hárman együtt játszani. Valaki mindig elkezdi piszkálni a másikat. Szegény fiam glutén mentes diétán van, úgyhogy nagyon oda kell figyelnem, nehogy ugyanazt a kenyeret vagy tésztát adjam neki, mint a többieknek. Egyébként szeret bányászni egész nap (főleg az orrjárataiban), és ő a legsegítőkészebb hármójuk közül. Mindig segít elrakni a játékokat, többször mondja, hogy köszönöm/kérem és velem legtöbbször normális. Nem szeret veszíteni, így amikor társasozunk, vagy valami olyat játszunk, ahol ő kerül ki legutolsónak, akkor teljesen kiakad, elrohan sírva, ordítva, hogy nem ő nyert, hogy ő sosem nyer. Nagyon vicces, én már csak nevetek rajta.

Szóval vissza a pénteki naphoz. Kicsit korábban érkeztünk az úszásra, így leültünk egy padra, a kölykök meg játszottak a játszótéren. Beszélgettünk anyukával, mikor mintha magyar szó csapta volna meg a fülemet. Oldalra néztem, két nő beszélget angolul. Mondom, biztos csak megint képzelődöm. Mikor hiányzik az otthon, a család, képes az ember magyar szót beleképzelni a beszédbe, ilyen előfordult Angliában is. Most is annak véltem. De aztán megint hallottam és mondom, én bizony megkérdezem. Odafordultam és megkérdeztem őket, hogy van-e valami esély rá, hogy magyarul hallottam őket beszélni. Erre már magyarul kaptam a választ, hogy bizony, mivel ők magyarok. Na, akkor aztán gyors bemutatkozás, ki honnan jött, és azt hittem az agyam eldobom. Kérdezte a néni, hogy merről jöttem otthonról. Általában Nyíregyházát mondom, azt valamivel jobban ismerik, jobban be tudják azonosítani helyileg. Erre elmosolyodott az idősebb néni, Ági, hogy ő bizony pár hete jött vissza Magyarországról, mert volt otthon látogatóban, méghozzá Nyíregyházán. Hát mondom tényleg kicsi a világ. Aztán mondta, hogy az Ószőlő utcán lakott/lakik még ott rokona, őket volt meglátogatni. Azt hittem besírok! Mondom ilyen tényleg nincs. Az első igazi hetemet töltöttem Amerikában és máris magyarokkal találkozok, méghozzá olyan valakivel, aki néhány hete abban az utcában járt, amit én is ismerek. Beszélgettünk egy darabig, közben megkezdődött az úszás is. Kati, Ági lánya hozta a gyerekeit úszásra. Szóval Ági mesélte, hogy kb. 46 éve él Amerikában, van 4 gyereke azt hiszem(Kati már itt született). Ő 73 éves, ha jól emlékszem (a dédunokája majdnem velem egyidős), de komolyan mondom, hogy egyáltalán nem néz ki annyinak. Mondta is, hogy el volt szörnyülködve, hogy otthon mennyire meg van mindenki öregedve, mindenkinek van valami baja, betegsége és látni az arcokon az aggódást. A lánya sem nézett ki annyinak, mint amennyi. Nagyon aranyosak voltak és jókat mosolyogtam rajtuk. Ugyanis annyi év után, már nagyon érződött, hogy törik a magyart és végig vegyesen beszéltek. Pl. mondta Kati, hogy „Ja, igen, olvastam a newspaper-ben”. Hát én olyan jót kacagtam. Jól elbeszélgettünk, megadták a telefonszámukat, és mint kiderült, tök közel laknak hozzám. Hát ez a találkozás feldobta ismét egy napomat :)

A délután folyamán a kölykök új kocsiülést kaptak. Eddig bébi ülésük volt, most pedig normális, 5éveshez valót kaptak. Abból az apropóból, hogy szombaton apuka tesójánál alszanak, és bizony kellett nekik egy normális ülés, amiben a tesó haza tudja őket hozni. Szóval nekiálltunk üléseket cserélni. Had ne mondjam, milyen szuper izgatottak voltak a kölykök, hogy új ülésük lesz. El nem eresztették a kezükből, sőt mikor apuka beszerelte mindet, menni kellett velük egy kört. Nagyon viccesek voltak. Este pedig megvolt az első közös megbeszélés a tanácsadóval. 6-ra jött Nancy előzetes egyeztetés alapján, és persze apuka előtte 15perccel lett kész a vacsorával. Még javában ettünk, mikor szegény nő megérkezett. Olyan kellemetlen volt a szitu, plusz a kölykök teljesen megőrültek. Olyan rosszak voltak, hogy hihetetlen. És akkor próbáljon meg az ember odafigyelni, hogy mit mond a másik. Első benyomásra kedvesnek tűnt a tanácsadó, bár utólag kiderült, hogy nem valami segítőkész, ha szükség van rá. Legalábbis ezt mondta az előző csaj. Én meg mondom, majd kiderül a későbbiek folyamán… Kaptam listát a közelben lévő sulikról, de sajnos egyiknek sincs művészeti része, vagy kifejezetten fotós szakja. Majd meglátjuk.

Most kaptam meg az első szabad teljes hétvégémet. Hová is mehettem volna, ha nem a Westfield bevásárló központba (igen, itt is van egy, nem csak Londonban) és ott is egyenesen a Hollister-be :) Ez alkalommal csak, szétnéztem, teleszívtam magam az illattal, felmértem a terepet, ugyanis kisebb vagyont kellett kiadnom a hülye telefonra. Mivel a szülők egyre többet mondták, hogy kéne telefon sürgősen az iskolakezdés előtt, gondoltam minek várjak tovább, teljesen mindegy mikor adom ki azt a pénzt. Szóval visszamentem a sráchoz, aki legutóbb ajánlotta a 25$-os bizniszt, és mondtam neki, hogy akkor most megvenném. Ez a 25$ korlátlan hívást és sms-t foglal magában, amihez vennem kellett egy telefont. Na már most, a leggagyibb is 70$-nál kezdődött, a második legolcsóbb pedig egy BlackBerry-re hasonlító Samsung készülék volt 88$-ért. Így ezt választottam és összesen került cakom-púder 140$-ba. Mint akinek a fogát húzzák, úgy adtam oda a pénzt :( Kérdezte a fiúka, hogy kérek-e tokot rá, mondtam, hogy nem kell annyi pénzért, jól van az így is nekem, erre mondta, hogy akkor ajándékba ad egy színes szilikon hátlaptokot/védőt (vagy hogy hívják..) Mondtam, hogy akkor választhat ő színt, így kaptam egy lilát :)

Hogy enyhítsek fájdalmamon, megfordultam még néhány üzletben, itt a végeredmény :)

Ruha: H&M, Cipő: Mandee

Aztán beültem a Starbucksba és beszéltem tesómékkal iPod-on. Tök fura volt, hogy ők buliba készülődtek, nálam meg még kora délután volt. Nagyon jó volt látni őket, beszélni velük. Olyan irigy lettem, mikor újságolták, hogy találkoztak Gyurta Danival a városban… és én pont ilyenkor nem vagyok Londonban, ez nem igazság :( Utána skype-oltam egyet Anyukámmal is, majd irány haza. Istenem, de jó volt a csendre belépni a házba.. végre nem visítozás fogadott, hanem csend és nyugalom, mivel a kölykök apuka tesójánál aludtak. Így vasárnap is nyugodtan keltem ki az ágyból 10.30-kor. Anyukával tök jót beszélgettünk a terhességéről, hogy mekkora volt a hasa, hogy bírta a terhességet; a kisfiú allergiájáról, hogy hogyan jöttek rá, hogy glutén érzékeny; a Paullin előtti kolumbiai csajról, aki kb. 2hónapot volt velük, de nem bírtak többet, mert totál őrült volt a lány. Legalábbis ő ezt mondta, és elég durva sztorikat is mesélt, hogy miket csinált a csajt. Nem tudom, hogy így volt-e vagy sem, de van rá esély, ugyanúgy, ahogyan a családok is lehetnek szemetek. Egyik fél sem tudja meg, amíg össze nem kerülnek…

Aztán felajánlotta, hogy elvisz a kocsihoz az állomásra (apuka reggel azzal ment dolgozni és mindig az állomáson hagyja) és van itt a közelben egy kis beach, ha gondolom elmehetek oda. Adott útirányt, de egyébként nagyon egyszerű volt megtalálni. Szóval felvettük a kocsit, én követtem anyukát, hogy tudjam, merre kell menni GPS hiányában, majd én elfordultam haza, ő meg valahova elment dolgára. Otthon gyorsan összeszedtem egy kis ’bícselős’ cuccot, aztán elindultam. Először a közeli kis üzletek, boltok felé vettem az irányt. Ez nem kifejezetten pláza/bevásárlóközpont, hanem csak egy helyen van összegyűjtve több üzlet, de mind különálló épületben. Útközben elnéztem a beach felé, hogy tudjam, hogy hol és hogyan fogok tudni parkolni. Mit ne mondjak, elég sz@rok a lehetőségek… Utána szétnéztem az 1$-osban (úgy megörültem, hogy itt is van), majd a K-mart következett, ahol vettem naptejet. Vagyis inkább spray-t, merthogy ez ilyen fújós. És 50 faktoros :) Mivel nem sokat ettem még aznap, így beugrottam aaa ….……. igen, a Mekibe, igénybe vettem a pár százas ajánlatot és mivel fagyi nélkül nem hagyhatom el a helyet, lecsúszott egy Oreo kekszes McFlurry is :) Aztán vissza a beach-re (4-re értem oda), ahol még vagy tízszer körbekocsikáztam, mire találtam egy helyet, ahova nem volt tábla kirakva, hogy itt nem lehet parkolni. Nagyon biztosra akartam menni, hogy ne büntessenek meg, mert rossz helyen parkolok. Senki sem akar felesleges 100$-okat kipengetni. Úgyhogy leraktam a kocsit, és kb. 15percet gyalogoltam, majd megcsapott a sós levegő, és megláttam a partot, az óceánt. Egyből eszembe jutott, hogy miért is vagyok én itt Amerikában :) Gyönyörű kép tárult elém, tátva maradt a szám. Az óceán egy csoda. Ez a rész nem a nyílt óceáni partszakasz, hanem az öböl része, de akkor is. Nagyon szép. Sirályok a homokos-kavicsos parton, emberek napernyőkkel, gyerekek a parton/vízben, vízi mentő a madár lesen, a sós víz, a sós levegő, a szél…

Csak az iPod volt nálam és valamiért a képek fura színűek lettek és nem tiszták

Utóbbinak örültem nagyon, mert azt mondják, hogy a szél jobban barnít. Arra pedig nagy szükségem volt, mert sürgősen el kellett tüntetnem a rám sült rövidnadrágomat, ami nem is akárhogyan látszott a combomon :) Lepakoltam közel a vízhez, majd meg is mártóztam. Te jó ég, a víz valami iszonyat szuper volt! Tökre langyos volt és gyenge hullámok jöttek-mentek. Az alja és a partja már nem volt ilyen kellemes. Nagyon kavicsos volt és a víz rengeteg hínárt meg mindenféle zöldet mosott a partra. De ettől eltekintve nagyon hangulatos kis öböl. Van étterem része, a gyerekeknek vízi park kialakítva, a homokban kisebb játszótér. Tetszett, hogy nincsenek sokan és közel van. Apuka este 6-7-ig dolgozott, még előtte hazaértem, de végül nem kellett a kocsi, anyuka ment érte.

xoxo E